Tottenham: Theo Walcott gyorsabb nálam - Gareth Bale

Vágólapra másolva!
2010.11.04. 12:04
Gareth Bale nevétől hangos a napokban az európai sajtó. A Tottenham játékosa a keddi, Inter elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen is remekelt, ráadásul a tavalyi szezon legjobb védőjének választott Maicon ellen, csapata pedig – két gólpasszának is köszönhetően – 3–1-re legyőzte a milánói együttest. Bale ennek ellenére szerényen nyilatkozott, és elmondta, véleménye szerint Theo Walcott gyorsabb nála.

„Sosem dolgoztam speciális, sprintekben segítő edzővel. Egyszerűen csak teszem egymásután a lábaimat, és futok ahogy csak bírok" – kezdte nyilatkozatát Gareth Bale.

„Azt sem gyakoroltam külön edzővel, hogy fussam le az ellenfelek védőit a labdával. Köszönettel tartozom az iskolai testnevelő tanáromnak, aki megtiltotta nekem, hogy a bal lábamat használjam az edzőmeccseken, ennek köszönhető, hogy a jobb lábam is fejlődött" – mesélte a Tottenham új klasszisa.

„Amikor iskolás voltam, gyakoroltam a hosszútávfutást és a sprinttávokat is. Száz métert kicsit több mint tizenegy másodperc alatt futottam le. A Tottenhamnél már nem mérték ezt le, szóval nem tudom, most mennyire vagyok képes. Szerintem akad olyan futballista, aki gyorsabb nálam, például Theo Walcott, aki most az Arsenalban szerepel. Amikor még tinédzser korunkban mindketten a Southamptonban játszottunk, határozottan gyorsabb volt nálam. Régen is jóban voltunk, és most is tartjuk a kapcsolatot. Ha versenyeznénk, most is legyőzne" – mondta szerényen Gareth Bale.

BALE INTER ELLENI PRODUKCIÓJA
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik