Tottenham: Pochettino már várja a téli átigazolási időszakot…

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 08:35
null
Mauricio Pochettino cseppet sem lehetett elégedett a kedd este látottakkal (Fotó: AFP)
Óriási meglepetésre kedd este az angol élvonalbeli Tottenham kiesett a Ligakupából, mivel a negyedosztályú Colchester United tizenegyesekkel búcsúztatta. Mauricio Pochettino, a londoni Premier League-együttes menedzsere szerint néhány játékosa fejben nincs együtt a csapattal.


„Igyekszünk mindenkit ugyanabba a sorba állítani – idézi a Sky Sports a Tottenhamet 2014 óta irányító Pochettinót. – Időre van szükségünk. A januári átigazolási időszak jó lehetőség arra, hogy megoldjuk a helyzetet. Ahhoz, hogy a futballban sikeresek legyünk, minden idényben meg kell újulnunk. Valamit másképp kell csinálnunk, s így is lesz.”

A Spurs idén nyáron közel százmillió eurót költött új játékosokra. A rekordigazolás Tanguy Ndombélé mellett érkezett Ryan Sessegnon és Giovani Lo Celso. Ezt megelőzően a londoni klub legutóbb 2018 januárjában szerződtetett új futballistát.

A kedd esti tizenegyespárbajban Christian Eriksen és Lucas Moura hibázott Tottenham-részről.

„Győznünk kellett volna. A kupa ezen szakaszában az eredmény az elsődleges, nem a teljesítmény. Szerettünk volna sokáig versenyben lenni, de ilyen a futball. Ha a keret tagjai nincsenek egy hullámhosszon, nehéz a dolgunk, s rengeteg időt pazarolunk el. Itt tartunk most” – tette hozzá a 47 esztendős argentin tréner.

„Lehet, a teljesítményünk nem rossz, de szükség van a mentális pluszra, arra az energiára, ami abból ered, ha minden játékos ugyanazt akarja. Idő kell, mire összekovácsoljuk a közösséget.”

A Tottenham a bajnokságban hat forduló után a hetedik helyen áll, mindössze két meccset nyert meg – igaz, emellett idegenben ikszelt az Arsenallal és a Manchester Cityvel.

ANGOL LIGAKUPA
LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Keddi mérkőzések

Arsenal–Nottingham Forest (II.) 5–0
Colchester United (IV.)–Tottenham Hotspur 0–0 – 11-esekkel 4–3
Crawley Town (IV.)–Stoke City (II.) 1–1 – 11-esekkel 5–3
Luton Town (II.)–Leicester City 0–4
Portsmouth (III.)–Southampton 0–4
Preston North End (II.)–Manchester City 0–3
Sheffield Wednesday (II.)–Everton 0–2
Watford–Swansea City (II.) 2–1


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik