John Terry góllal ünnepelte a 400. PL-meccsét (Fotók: Action Images)

CHELSEA–SOUTHAMPTON 3–1

A találkozó szinte még el sem kezdődött, a „szentek” máris magukhoz ragadták a vezetést. Mindössze tizenhárom másodperccel a kezdőrúgást követően Essien ért bele egy indításba rossz ütemben, a labda pedig Jay Rodriguez elé pattant, aki kapásból, laposan Petr Cech mellett a kapuba bombázott. 0–1

A gól az első tizenöt percre meg is fogta a Chelsea-t, a hazaiak teljesen átengedték a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, akik azonban ezt nem tudták kihasználni, és inkább a saját térfelükön kezdtek el passzolgatni.

A 30. perc környékére aztán kezdett lassan magára találni José Mourinho együttese, és Fernando Torres, valamint Oscar fejesével kis híján az egyenlítő találatot is megszerezte.

A labdát ezt követően már sokkal többet birtokló „kékek” a hőn áhított góljukat – többek között Artur Boruc kapus remeklése miatt – így sem tudták megszerezni az első félidőben, a szünetre még 1–0-s southamptoni vezetés és Mourinho gondterhelt tekintete mellett vonulhattak a csapatok.

A Special One a szünetben valószínűleg elbeszélgetett a játékosaival, ennek ellenére a második félidőben elején is elég kilátástalannak tűntek a Chelsea támadásai, pedig a gólnál hatalmasat hibázó Essien helyére egy újabb csatárt, Demba Bát is behozta Mourinho.

Az 55. percben ennek ellenére egy kis kavarodás után mégis egyenlített a Chelsea. Juan Mata szögletét Braniszlav Ivanovics fejelte le Ramiresnek, aki kapásból lőtt. A középpályás löketét Boruc még fogni tudta, Gary Cahill 2 méterről érkező bólintását azonban már ő sem érhette el. 1–1

A gólnál a vendégek kapusa, Boruc megsérült, a helyén pedig a 21 esztendős Paulo Gazzaniga folytatta, aki nem túl szépen mutatkozott be. A 62. percben Mata sarokrúgása után visszapattant a labda a spanyolhoz, aki a szögletzászló mellől csavart középre. Az ötösön álló, 400. Premier League-meccsén szereplő John Terry pedig a frissen beállt argentin mellett a kapuba csúsztatott. 2–1

A kegyelemdöfést a „szenteknek” Demba Ba adta meg. A 90. percben Ramires cselezte át magát botladozva szinte az egész southamptoni védelmen, majd passzolt be, a középen jó ütemben érkező Demba Ba pedig becsúszva a kapuba pöccintette a labdát, s így beállította a végeredményt is. 3–1

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Samir Nasri két góllal vette ki a részét a City sikeréből – itt épp az elsőt rúgja

MANCHESTER CITY–SWANSEA CITY 3–0

Manchesterben a hazai csapaté volt az első helyzet, ám Álvaro Negredo lövésénél nagyot védett Gerhard Tremmel, a világoskékek vezetését ugyanakkor ezzel nem sokáig tudta elodázni: 18 méterre a kaputól jutott szabadrúgáshoz a hazai csapat, a labda mögé Negredo állt, és a sorfal fölött, a ledermedt kapus mellett nagy erővel helyezett a jobb felső sarokba. 1–0

Agüero ezúttal gólt ugyan nem szerzett,
de látványos megoldásaiból nem volt hiány

A walesi csapat ugyanakkor egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, Michael Laudrup fiainak több lehetőségük volt, mint a hazaiaknak, ráadásul Martín Demichelis egyik megmozdulásánál a tizenegyes elmaradását is joggal reklamálhatták a vendégek. A BBC tudósítója még azt is megjegyezte, hogy a szünetig a szezonbeli legjobb ellenfél érkezett az Etihad Stadionba – leszámítva a Bayern Münchent.

Fordulás után ugyanakkor nem úgy alakult a mérkőzés képe, ahogy az első alapján várni lehetett. A második játékrész elején Sergio Agüero került hatalmas helyzetbe, és becsületére legyen mondva, nem a tizenegyesre hajtott, amikor a tizenhatoson belül jókora zavart okozott a hazaiak védekezésében, ám hiába vitte el Tremmel mellett is a labdát, kiszorított helyzetből csak az oldalhálót találta el.

Az 58. percben viszont megduplázta az előnyét a City: Yaya Touré indította Samir Nasrit, aki egy leheletfinom csellel üdvözölte a hátsóján előtte keresztbe száguldó Ashley Williamset, majd a kapuba lövés már nem okozott gondot számára. 2–0


A Swansea sorsa a 77. percben pecsételődött meg végképp: a jobb oldalon végfutó akció végén Pablo Zabaleta adott be laposan, középen Samir Nasri érkezett a legagilisabban, és 12 méterről pontosan helyezett a bal alsóba. 3–0

Már a második gól is nagyon megfogta a Swansea-t, a harmadik után pedig momentuma is alig akadt a vendégeknek. Sőt, ha a City kicsit jobban koncentrál – értsd: Alekszandr Kolarov vagy Fernandinho pontosabb –, kiütés is lehetett volna a vége, így „csak” 3–0-ra nyert a bajnokságban otthon továbbra is hibátlan City.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ                        
ChelseaSouthampton 3–1
(G. Cahill 55., Terry 62., Ba 90., ill. J. Rodriguez 1.)
Manchester City–Swansea City 3–0 (Negredo 8., Nasri 58., 77.)  

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 13 10 1 2 27–10 +17  31
2. Chelsea 13 8 3 2 24–11 +13  27
3. Manchester City 13 8 1 4 37–12 +25  25
4. Liverpool 13 7 3 3 25–16 +9  24
5. Everton 13 6 6 1 21–13 +8  24
6. Newcastle 13 7 2 4 19–18 +1  23
7. Southampton 13 6 4 3 16–10 +6  22
8. Manchester United 13 6 4 3 22–17 +5  22
9. Tottenham 13 6 3 4 11–14 –3  21
10. Hull City 13 5 2 6 12–16 –4  17
11. Aston Villa 13 4 4 5 13–14 –1  16
12. West Bromwich Albion 13 3 6 4 15–16 –1  15
13. Swansea 13 4 3 6 17–19 –2  15
14. Norwich City 13 4 2 7 11–23 –12  14
15. West Ham 13 3 4 6 12–14 –2  13
16. Stoke City 13 3 4 6 12–18 –6  13
17. Cardiff 13 3 4 6 11–20 –9  13
18. Fulham 13 3 1 9 11–24 –13  10
19. Sunderland 13 2 2 9 8–24 –16  8
20. Crystal Palace 13 2 1 10 7–22 –15  7