Premier League: Zidane három feltétellel vállalná el a Chelsea-t?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 11:41
null
A kép Zidane novemberi kínai látogatásán készült (Fotó: AFP)
A The Sun úgy tudja, hogy a Chelsea nagyon szeretné megnyerni következő menedzserének Zinédine Zidane-t, aki az angol bulvárlap szerint három feltétellel vállalná, hogy átveszi a jelenleg Maurizio Sarri által irányított londoni futballcsapatot.

 

Eden Hazard megtartása, kétszázmillió fontos keret a nyári erősítésekre (plusz az esetleges játékoseladásokból befolyó pénz idecsoportosítása), döntő szó a klub átigazolási ügyeiben – a The Sun szerint ez az a három feltétel, amelynek teljesülése esetén a jelenleg klub nélküli Zidane átvenné a Chelsea szakmai munkájának irányítását.

Mint ismert, a nyáron kinevezett olasz menedzser, a Napolitól igazolt Maurizio Sarri egyelőre nem váltotta be maradéktalanul a reményeket, például a legutóbbi négy bajnokijából hármat (0–12-es összesített gólkülönbséggel) elveszített, a bajnoki cím megszerzésére csupán matematikai esélye maradt, és a BL-szereplés kivívása sem lesz könnyű.

A Premier League-tabella hatodik helyén álló Chelsea-re nem akármilyen tíz nap vár: hétfő este a Manchester Unitedet fogadja az FA-kupában, a Malmö elleni csütörtöki, hazai Európa-liga-mérkőzést követően vasárnap következik a Manchester City elleni Ligakupa-döntő, majd jövő szerdán a Tottenham elleni bajnoki derbi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik