Szalah duplázott, a Liverpool hozta a kötelezőt a sereghajtó ellen

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.14. 13:20
null
Mohamed Szalah duplájával nyert a Liverpool a Watford ellen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a listavezető Liverpool hazai pályán 2–0-ra legyőzte a sereghajtó Watfordot.

A Premier League 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a veretlenül listavezető Liverpool az eddig pocsék teljesítményt nyújtó, sereghajtó Watfordot fogadta az Anfielden – nem lehetett kérdés, hogy Jürgen Klopp csapatának meg kell szereznie a három pontot.

Ennek ellenére meglehetősen álmoskásan indult a mérkőzés, az első 20 percben egyetlen kapura lövést sem jegyezhettünk fel… Aztán a 37. percben Étienne Capoue beadása után Abdoulaye Doucouré ziccerben luftot rúgott, majd Gerard Deulofeu lövésébe Joe Gomez vetődött bele. A kihagyott Watford-helyzet azonnal megbosszulta magát: a vendégek szöglete után Roberto Firmino indította a kontrát, Sadio Mané azonnal kiugratta Mohamed Szalahot, aki egy cselt és egy igazítást követően 15 méterről a bal felső sarokba tekerte a labdát. 1–0

Szalah első gólja

Az első félidő hajrájában egyenlíthetett volna a vendégcsapat – amelyet először irányított a kispadról a múlt héten kinevezett Nigel Pearson –, ám Ismaila Sarr óriási helyzetben rosszul találta el a labdát, így a Liverpool az egyetlen kaput eltaláló lövéséből született góljának köszönhetően előnnyel vonulhatott a pihenőre.

A fordulás után Sarr újabb helyzetet rontott el, kiszorított helyzetből leadott lövése után Alisson védett. Kis híján ezt is azonnal megbüntette a Liverpool, ám Xherdan Shaqiri beadása után Mané hiába fejelt a kapuba, rövid videózás után les miatt érvénytelenítették a találatot.

A folytatásban még mind a két oldalon akadtak helyzetek, de sokáig nem született újabb gól. A 90. percben aztán Szalah sarokkal is beköszönt, ezzel a Liverpool 2–0-ra nyert, így sorozatban a 49. hazai bajnoki mérkőzésén maradt veretlen.

Szalah második gólja

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ

Liverpool–Watford 2–0 (Szalah 38., 90.)

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Később
16.00:
Burnley–Newcastle United
16.00:Chelsea–AFC Bournemouth (Tv:Digi Sport1)
16.00:Leicester City–Norwich City
16.00:Sheffield United–Aston Villa
18.30:Southampton–West Ham United (Tv:Spíler1)
Vasárnap
15.00:Manchester United–Everton (Tv:Spíler1)
15.00:Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur
17.30:Arsenal–Manchester City (Tv:Digi Sport1)– élőben az NSO-n!
Hétfő
20.45:
Crystal Palace–Brighton & Hove Albion (Tv:Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 17 16 1 42–14 +28 49
2. Leicester City 16 12 2 2 39–10 +29 38
3. Manchester City 16 10 2 4 44–19 +25 32
4. Chelsea 16 9 2 5 31–24 +7 29
5. Manchester United 16 6 6 4 25–19 +6 24
6. Wolverhampton 16 5 9 2 23–19 +4 24
7. Tottenham 16 6 5 5 30–23 +7 23
8. Sheffield United 16 5 7 4 19–17 +2 22
9. Arsenal 16 5 7 4 24–24 0 22
10. Crystal Palace 16 6 4 6 14–18 –4 22
11. Newcastle 16 6 4 6 17–23 –6 22
12. Brighton & Hove Albion 16 5 4 7 20–24 –4 19
13. Burnley 16 5 3 8 22–29 –7 18
14. Everton 16 5 2 9 19–28 –9 17
15. Bournemouth 16 4 4 8 18–24 –6 16
16. West Ham 16 4 4 8 18–28 –10 16
17. Aston Villa 16 4 3 9 23–28 –5 15
18. Southampton 16 4 3 9 18–35 –17 15
19. Norwich City 16 3 2 11 17–34 –17 11
20. Watford 17 1 6 10 9–32 –23 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik