PL: Vardy gólt lőtt, mégis antihős lett; 3–1-re verte a Spurs a Leicestert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.10. 16:23
null
Dávinson Sánchez (fehérben) lett a Tottenham történelmének 147. gólszerzője a Premier League-ben (Fotó: AFP)
A Tottenham saját közönsége előtt 3–1-es sikert ért el a Leicester City ellen, ezzel továbbra is öt pont a hátránya a tabella élén álló Liverpoollal szemben. A vendégeknél Jamie Vardy csereként beállva – első labdaérintéséből – tizenegyest hibázott; később ugyan szépített, ám a vereséget már így sem tudta elkerülni a csapata. 

A Tottenham a 33. percben egy sarokrúgás-kombináció végén, Christian Eriksen beadása után Dávinson Sánchez fejesével szerzett vezetést (1–0). A kolumbiai védő az első gólját jegyezte a Spursben, egyben ő lett a londoni klub 147. játékosa, aki be tudott találni a Premier League-ben.

Az 59. minutumban nagy lehetőség elé került a vendégcsapat: Jan Vertonghen szabálytalansága után büntetőhöz jutott. Claude Puel pedig rögvest pályára küldte Jamie Vardyt, akinek szó szerint az első labdaérintése a tizenegyes elvégzése volt. A jobb alsó sarokba szánt lövést azonban Hugo Lloris bravúrral sarokrúgásra tolta...

Három perccel később Eriksen tette még fájóbbá a Leicester számára a kihagyott büntetőt, a kaputól 20 méterről, egy igazítás után lőtte ki a jobb alsót, megduplázva a hazai fórt (2–0). A dán karmesternek 2013-as debütálása óta ez volt a 20., tizenhatoson kívülről szerzett gólja Angliában – 46-ból.

A 76. percben egy sakk-mattig játszott akció végén Vardy közvetlen közelről a gólvonalon túlra kotorta Ricardo Pereira jobb oldalról érkező centerezését (2–1). A hajrára így ismét nyílttá vált a találkozó, de hiába került többször is helyzetbe a Leicester, nemhogy az egyenlítés nem jött össze a 2016-os bajnoknak, a 91. percben egy kontra végén Szon Hung Min bebiztosította a Tottenham sikerét (3–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Leicester City 3–1(D. Sánchez 33., Eriksen 63., Szon Hung Min 91, ill. Vardy 76.)
Később

17.00:Manchester City–Chelsea (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 26 20 5 1 59–15 +44 65
2. Manchester City 26 20 2 4 68–20 +48 62
3. Tottenham 26 20 6 54–25 +29 60
4. Manchester United 26 15 6 5 52–35 +17 51
5. Chelsea 25 15 5 5 45–23 +22 50
6. Arsenal 26 15 5 6 53–37 +16 50
7. Wolverhampton 25 11 5 9 33–32 +1 38
8. Watford 26 10 7 9 34–34 0 37
9. Everton 27 9 6 12 36–39 –3 33
10. West Ham 26 9 6 11 32–39 –7 33
11. Bournemouth 26 10 3 13 37–47 –10 33
12. Leicester City 26 9 5 12 31–34 –3 32
13. Crystal Palace 26 7 6 13 27–34 –7 27
14. Brighton & Hove Albion 26 7 6 13 28–39 –11 27
15. Burnley 26 7 6 13 29–47 –18 27
16. Cardiff City 26 7 4 15 24–47 –23 25
17. Newcastle 25 6 6 13 21–33 –12 24
18. Southampton 26 5 9 12 28–44 –16 24
19. Fulham 26 4 5 17 25–58 –33 17
20. Huddersfield Town 26 2 5 19 14–48 –34 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik