A Manchester City simán legyőzte a Burnleyt (Fotó: AFP)

 

A címvédő Manchester Citynek nem okozott gondot a Burnley: Pep Guardiola csapata a 16. percben Sergio Agüero találatával szerezte meg a vezetést, amit az 55. percben Bernardo Silva növelt kettőre – érdekes jelenet játszódott le a gyepen, Leroy Sané esése után ugyanis büntetőt reklamáltak a hazaiak, megállt szinte mindenki, David Silva viszont szemfüles volt, középre adott passza után pedig névrokona a jobb felsőbe lőtt.


Másfél perccel később, Sané szöglete után a labda kipattant az egyik védő térdéről, Fernandinho meg köszönte szépen, 16 méterről, mesteri pontossággal a bal felső sarokba csavart.


A 83. percben Rijad Mahrez, majd a kilencvenedik percben Leroy Sané is ünnepelhetett, így a címvédő végül könnyedén, 5–0-ra nyert a Burnley ellen, és ki tudta használni, hogy a Chelsea csak döntetlent játszott a Manchester Uniteddel (2–2).

A TÖBBI PÁLYÁN
A Tottenham Erik Lamela villanásával győzte le a West Hamet. A Cardiff City a Fulham ellen diadalmaskodott gólgazdag találkozón – utóbbiban betalált a 18 éves Ryan Sessegnon, ezzel ő lett az első 2000-ben vagy később született futballista, aki eredményes volt a Premier League-ben.

A Brighton és a Watford is idegenben nyert, míg a Bournemouth nem bírt a Southamptonnal.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ

Huddersfield Town–Liverpool 0–1
(Szalah 24.)
AFC Bournemouth–Southampton 0–0
Cardiff City–Fulham 4–2 (J. Murphy 15., B. Reid 20., Paterson 65., Harris 88., ill. Schürrle 11., Sessegnon 34.)
Manchester City–Burnley 5–0 (Agüero 17., B. Silva 55., Fernandinho 56., Mahrez 83., Sané 90.)
Newcastle United–Brighton & Hove Albion 0–1 (Kajal 29.)
West Ham United–Tottenham Hotspur 0–1 (Lamela 44.)
Wolverhampton Wanderers–Watford 0–2 (Capoue 20., R. Pereyra 21.)
Chelsea–Manchester United 2–2 (Rüdiger 21., Barkley 96., ill. Martial 55., 73.) – ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

VASÁRNAP
17.00: Everton–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
HÉTFŐN
21.00: Arsenal–Leicester City (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA 
1. Manchester City 9 7 2 26–3 +23  23
2. Liverpool 9 7 2 16–3 +13  23
3. Chelsea 9 6 3 20–7 +13  21
4. Tottenham 9 7 2 16–7 +9  21
5. Arsenal 8 6 2 19–10 +9  18
6. Bournemouth 9 5 2 2 16–12 +4  17
7. Watford 9 5 1 3 13–12 +1  16
8. Wolverhampton 9 4 3 2 9–8 +1  15
9. Manchester United 9 4 2 3 15–16 –1  14
10. Leicester City 8 4 4 14–12 +2  12
11. Everton 8 3 3 2 13–12 +1  12
12. Brighton & Hove Albion 9 3 2 4 10–13 –3  11
13. Burnley 9 2 2 5 10–17 –7  8
14. Crystal Palace 8 2 1 5 5–9 –4  7
15. West Ham 9 2 1 6 8–14 –6  7
16. Southampton 9 1 3 5 6–14 –8  6
17. Cardiff City 9 1 2 6 8–19 –11  5
18. Fulham 9 1 2 6 11–25 –14  5
19. Huddersfield Town 9 3 6 4–18 –14  3
20. Newcastle 9 2 7 6–14 –8  2