PL: Szomorú vagyok, mert az Arsenal volt az életem – Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 12:59
null
Arsene Wenger vasárnap végleg elköszön az Arsenaltól (Fotó: AFP)
Arsene Wenger vasárnap délután utolsó alkalommal irányítja az Arsenalt. A klubtól 22 év után elköszönő francia menedzser elismerte, hogy ez a megfelelő idő a távozáshoz, ugyanakkor hozzátette, ez nem könnyíti meg a búcsút.

 

„Előre kell tekintenem, olyan ember vagyok, aki nem mereng a múlton. Bárhol is dolgoztam eddig, mindig ezt csináltam – mondta Wenger a Sky Sportsnak. – Új projektbe kell belekezdenem, hogy az összes energiámat másra fordítsam, és úgy vélem, ez a megfelelő idő a távozáshoz, mert már nem vagyok a jövő része. Minél előbb befejeződik, annál jobb. El kell fogadnom a búcsút, ez is a folyamat része, mert jön valaki más, aki a jövőért lesz felelős.”

A 68 esztendős szakember 1235., egyúttal utolsó tétmeccsére készül az észak-londoniaknál, és ez olyan érzéseket kelt a franciában, amelyeken nem lesz könnyű uralkodnia.

„Szomorú vagyok, mert az Arsenal volt az életem, és soha nem is képzeltem el már mást magamnak. Ágyússá avanzsáltam, és minden vereségért megszenvedtem, biztosan nagyon szomorú leszek ma. De ez olyan probléma, amivel szembe kell néznem és megtanulni együtt élni vele, már amennyire tudok. Időt kell adnom magamnak, hogy leülepedjenek a dolgok, és eldöntsem, hova szeretnék menni ezután.”

Wenger bízik abban, hogy képes lesz visszatartani a könnyeit a végső sípszó után, ám tisztában van azzal, hogy ez nem lesz egyszerű.

„Ez a következő kihívásom. Ha visszanézek, legszívesebben sírnék, azonban megpróbálom ezt elkerülni. Küzdeni fogok ellene, már az elmúlt hét is nagyon érzelmes volt, de túléltem. Egyszerű ember vagyok, mégis az a megtiszteltetés ért, hogy huszonkét éven keresztül dolgozhattam itt, ez pedig nem szokványos. Éppen ezért nem szeretném magamat sajnálni, hanem inkább hálás lenni azért, amit az élet megadott nekem. Oly sok esztendőn át szenvedéllyel végeztem ezt a munkát, ezért most mosolyognom kéne, és köszönetet mondani.”

És hogy merre tovább? Wenger rengeteg ajánlatot kapott az elmúlt hetekben, egyelőre viszont nem tudja, hová vezet az útja.

„Már megvan a következő programom, hétfő reggel Párizsba utazok egy televíziós munka miatt. Tényleg nem tudom, hogy mi lesz ezután.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ
16.00:
Burnley–AFC Bournemouth
16.00: Crystal Palace–West Bromwich Albion
16.00: Huddersfield Town–Arsenal
16.00: Liverpool–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler Tv)
16.00: Manchester United–Watford
16.00: Newcastle United–Chelsea
16.00: Southampton–Manchester City
16.00: Swansea City–Stoke City
16.00: Tottenham Hotspur–Leicester City
16.00: West Ham United–Everton

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 37 31 4 2 105–27 +78 97
2. Manchester United 37 24 6 7 67–28 +39 78
3. Tottenham 37 22 8 7 69–32 +37 74
4. Liverpool 37 20 12 5 80–38 +42 72
5. Chelsea 37 21 7 9 62–35 +27 70
6. Arsenal 37 18 6 13 73–51 +22 60
7. Burnley 37 14 12 11 35–37 –2 54
8. Everton 37 13 10 14 43–55 –12 49
9. Leicester City 37 12 11 14 52–55 –3 47
10. Newcastle 37 11 8 18 36–47 –11 41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12 41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17 41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19 41
14. Brighton & Hove Albion 37 9 13 15 34–50 –16 40
15. West Ham 37 9 12 16 45–67 –22 39
16. Huddersfield Town 37 9 10 18 28–57 –29 37
17. Southampton 37 7 15 15 37–55 –18 36
18. Swansea 37 8 9 20 27–54 –27 33
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23 31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik