Öngóleső Liverpoolban, botlott a City, kikapott a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.07. 15:55
null
Schürrle két gólja sem ért pontot a Chelsea-nek (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Liverpool hazai pályán 4–1-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező West Ham Unitedet úgy, hogy a találkozón három öngól is esett! A Manchester City ikszelt a Southampton vendégeként, a Chelsea pedig egy utolsó percben születő találat miatt ki is kapott a Stoke Citytől. A Tottenham Hotspur 2–1-re legyőzte idegenben a sereghajtó Sunderlandet.

STOKE CITY–CHELSEA

A listavezető Arsenal első számú üldözőjévé váló Chelsea jó formában, egymás után három győzelmet követően látogatott egyik kedvenc ellenfele, a nem éppen bombaformában lévő Stoke City otthonába, a Britannia Stadionba. A találkozó kezdete előtt a helyszínen lévők a nemrég elhunyt Nelson Mandelára emlékeztek. A játékosok, az edzők és a lelátón helyet foglalók is hosszú másodperceken át felállva tapsoltak az afrikai államfő tiszteletére.

José Mourinho csapata pedig ötletes, jól szervezett futballal rukkolt elő az első félidőben. Különösen a középpálya működött remekül, Ramires, Mikel, Juan Mata és André Schürrle is gyakran tudott labdát szerezni már az ellenfél térfelén.

A tizedik percben pedig már vezetett is a Chelsea: Mikel passzából Schürrle iramodott meg középen, szépen megforgatott pár védőt, majd ballal gyönyörűen kilőtte a hosszú alsó sarkot a tizenhatos vonaláról. 0–1

A Stoke nem tudott komoly feladatot adni Petr Cech kapusnak, a londoniak viszont nem tudtak élni az előttük adódó számos lehetőséggel. Ez viszont megbosszulta magát, s a félidő lefújása előtt Peter Crouch megrúgta idénybeli második gólját egy szögletet követően, így 1–1-gyel fordultak a csapatok.

Mourinho érthetően kissé morcos ábrázattal jött ki a második játékrészre, legnagyobb bánatára a folytatásban sem mosolyoghatott túl sűrűn. Mark Hughes alaposan felrázhatta övéit a szünetben, mert egy sokkal bátrabb Stoke-ot láthattunk, amely az 50. percben a megsérülő Charlie Adam helyére beállt Stephen Ireland góljával fordított egy mintaszerű támadás végén. 2–1

A nagy kedvvel futballozó Schürrle azonnal, mindössze három perccel később válaszolt, s ballal ismét kilőtte a bal alsó sarkot. 2–2

A hajrában pedig érezhetően feszültebbek lettek a felek, egyre több lett a szabálytalanság, és a sárga lap is előkerült a játékvezető zsebéből. Mourinho bedobta Demba Bát, Frank Lampardot és Samuel Eto'ót is, de mindhiába. Mark Hughes ellenben remekül cserélt, amikor Ousszama Asszaidit küldte csatába. A marokkói a 90. percben hatalmas gólt ragasztott a Chelsea kapujába, így a Stoke 3–2-re megverte a Chelsea-t egy izgalmas, fordulatos összecsapáson!



SOUTHAMPTON–MANCHESTER CITY

Pantilimon hiába vetődött (Fotó: Action Images)
Pantilimon hiába vetődött (Fotó: Action Images)



Az ezt megelőző három bajnokiját megnyerő Manchester City számára kiválóan indult a mérkőzés, hiszen a bombaformában futballozó Sergio Agüero jóvoltából már a tizedik percben megszerezte a vezetést. Az argentin csatár szerb csapattársa, Alekszandar Kolarov bal oldali beadása után lőtt fordulásból, állítgatás nélkül a bal alsó sarokba. 0–1

A folytatásban rá sem lehetett ismerni a Cityre, míg a hazaiak felvették a meccs ritmusát, sőt ők diktálták a tempót, és egyre-másra dolgozták ki a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb helyzeteket. Bár tegyük hozzá, hogy a 31. percben Agüero könnyedén megduplázhatta volna a vendégek előnyét, ha tíz méterről nem a léc fölé belsőzi a labdát.

A 42. percben aztán teljesen megérdemelten egyenlített a Southampton. Pablo Osvaldo lódult meg a bal oldalon, a tizenhatos csücskénél beforgatta Vincent Kompanyt, majd mielőtt a visszazáró City-védők kiléptek volna rá, fantasztikusan emelt a léc segítségével a bal felső sarokba. Szemet gyönyörködtető találat volt, Costel Pantilimon hiába nyújtózkodott. 1–1

A második félidő nagyjából azt hozta, amit az első – de nem iramában –, tehát a „szentek” támadtak többet és dolgoztak ki több helyzetet, míg a vendégek kontratámadásokkal operáltak, ezekből azonban hiányzott az átütőerő és a kreativitás.

A játékrész legnagyobb helyzete Osvaldo előtt adódott, aki az 52. percben tizennégy méterről az égbe lőtte a Pantilimon által épp elé tenyerelt labdát. A Manchester City valójában csak egy nagy helyzetet tudott felmutatni a második félidőben, a 67. percben a jó kezdés után elszürkülő Agüero lőtt a bal kapufa mellé, miután egy az egyben megverte emberét.

A hajrában már a cserék és a sárga lapok domináltak, újabb helyzet nem alakult ki, így a Southampton három vereség után először szerzett pontot, a Man. City győzelmi sorozata pedig megszakadt.



LIVERPOOL–WEST HAM

Skrtel itt még ünnepel, de később ő is feliratkozott az öngólosok közé (Fotó: Action Images)
Skrtel itt még ünnepel, de később ő is feliratkozott az öngólosok közé (Fotó: Action Images)

Az első félidő hajrájában Sterling erőszakossága eredményezett nagy helyzetet, de 16 méterről hiába pörgetett el a kapus mellett, a labda a bal alsót is elkerülte. Sokat nem tudtak bánkódni a hazaiak, pillanatokkal később Suárez lőhetett, és bár ezt Jääskeläinen még védte, a róla kipattanóba Demel botlott bele, róla pedig a hálóba pattant a labda (öngól, 1–0).

Még mindig az első játékrészben voltunk, amikor növelhette volna előnyét a házigazda, de Sterling előkészítése után Suárez lövése jócskán elkerülte a kaput, így 1–0-val fordultak a felek.

Egyből a második félidő elején újabb gólt szerzett a Liverpool, Gerrard szabadrúgásába Sakho botlott bele, a menteni igyekvő Collins pedig már csak a léc alá tudott lőni (2–0).

Volt még „rendes” öngól is azért persze hátra, a 66. percben Skrtel próbált meg tisztázni szerencsétlenül, a labda pedig a jobb alsóban kötött ki (öngól, 2–1).

A hajrában Suárez eldöntötte a meccset, a 80. percben egy jobb oldali beadása után fejjel, majd 16 méterről lábbal volt eredményes – ez utóbbi mondjuk O’Brianről pattant a kapuba, így ez is öngól! –, a kettő között pedig Kevin Nolant kiállította a játékvezető a vendégek részéről (4–1).

Az uruguayi támadó a legutóbbi hét bajnokiján 11 gólt szerzett, egyet pedig előkészített, ezzel pedig már a PL-ben 14-nél jár.



A Crystal Palace magabiztos sikert aratott a Cardiff City felett, Samah a szezonbeli negyedik kaput eltaláló lövéséből már a harmadik gólját szerezte meg (2–0), a Gera Zoltánt nélkülöző West Brom pedig otthon kapott ki simán a Norwich Citytől (0–2).

A mindössze két győzelemmel szerénykedő Sunderland Adam Johnson góljával szerzett vezetést a 37. percben, de Paulinho a szünet előtt egyenlített. A döntést egy öngól hozta meg – ez volt a szombati Premier League-játéknapon a negyedik öngól –, John O'Shea volt a balszerencsés. A Sunderland maradt nyolcpontos, a Tottenham befogta pontszámban az Evertont (2–1).

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

Crystal Palace–Cardiff City 2–0 (Jerome 6., Samah 58.)
Liverpool–West Ham United 4–1 (Demel 42. – öngól, Sakho 47., Suárez 80., O'Brian 84. – öngól, ill. Skrtel 66. – öngól)
Southampton–Manchester City 1–1 (Osvaldo 42., ill. Agüero 10.)
Stoke City–Chelsea 3–2 (Crouch 42., Ireland 50., Asszaidi 90., ill. Schürrle 10., 53.)
West Bromwich Albion–Norwich City 0–2 (Hooper 13., Fer 89.)
KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNY

Manchester United–Newcastle United
0–1 (Cabaye 61.)
Sunderland–Tottenham Hotspur 1–2 (A. Johnson 37., ill. Paulinho 43., O'Shea 50. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 14 11 1 2 29–10 +19 34
2. Liverpool 15 9 3 3 34–18 +16 30
3. Chelsea 15 9 3 3 30–17 +13 30
4. Manchester City 15 9 2 4 41–15 +26 29
5. Everton 14 7 6 1 22–13 +9 27
6. Tottenham 15 8 3 4 15–16 –1 27
7. Newcastle 15 8 2 5 20–21 –1 26
8. Southampton 15 6 5 4 19–14 +5 23
9. Manchester United 15 6 4 5 22–19 +3 22
10. Aston Villa 14 5 4 5 16–16 0 19
11. Swansea 14 5 3 6 20–19 +1 18
12. Stoke City 15 4 5 6 15–20 –5 17
13. Hull City 14 5 2 7 12–18 –6 17
14. Norwich City 15 5 2 8 14–28 –14 17
15. West Bromwich Albion 15 3 6 6 17–21 –4 15
16. Cardiff 15 3 5 7 11–22 –11 14
17. West Ham 15 3 4 8 13–19 –6 13
18. Crystal Palace 15 4 1 10 10–22 –12 13
19. Fulham 14 3 1 10 12–26 –14 10
20. Sunderland 15 2 2 11 12–30 –18 8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik