PL: Sterling mesterhármast lőtt, a City gálázott a West Ham ellen

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 15:33
null
Raheem Sterling mesterhármassal kezdte az új PL-idényt (Fotó: Twitter/Manchester City)
A Premier League címvédője is megkezdte szereplését a 2019–20-as kiírásban. A Manchester City a West Hamhez utazott, ahol Raheem Sterling mesterhármasának is köszönhetően 5–0-ra győzött.

Pep Guardiola együttese Londonba látogatott, a West Ham Unitedhez, amely ellen nagyszerű mutatóval rendelkezett a Manchester City – az elmúlt hét tétmérkőzést egyaránt Agüeróék nyerték egészen elképesztő, 23–3-as gólkülönbséggel. A két fél idén nyáron is találkozott egymással, az angol csapatok ázsiai felkészülési tornáján, amelyen a City 4–1-re kiütötte a „kalapácsosokat”, pedig Noble góljával még vezetett a West Ham.

A mérkőzés elején a londoniak ezúttal is jól állták a sarat, a 25. percben azonban a City megszerezte a vezetést – Rijad Mahrez passzolt tökéletes ütemben Aaron Cresswell mögé, Kyle Walker sebességből megverte a balhátvédet, majd élesen adta be a labdát, amelyre érkezett Gabriel Jesus és higgadtan helyezett a kapuba (0–1). Az első félidőben David Silvának és Mahreznek is lehetősége volt arra, hogy növelje a manchesteriek előnyét, a második gól azonban nem jött, így 1–0-ra vezetett a címvédő a félidőben.

A második játékrész elejét azonban nem úszta meg a West Ham – Kevin De Bruyne a szólója után tálalt Raheem Streling elé, aki Fabianski lábai között lőtt a kapuba (0–2).

Mindössze egy perccel később úgy nézett ki, hogy a Manchester City megszerezte a harmadik gólját is, miután Sterling önzetlenül passzolt Gabriel Jesusnak, akinek már csak az üres kapuba kellett lőnie, a találatot azonban érvénytelenítették les miatt – a videobíró segítségére volt szükség, amelyet először használtak a Premier League történetében.

A 75. percben ismét Sterling volt a főszereplő: Mahreztől kapott egy remek labdát, ő pedig hidegvérrel emelte át a kirohanó lengyel kapus fölött – a gólnál ismét használták a VAR-t, ebben az esetben viszont látható volt, hogy az angol válogatott játékos nem tartózkodott lesen (0–3).

A 83. percben tizenegyeshez jutott a Manchester City, amelyet a csereként beállt Sergio Agüero végezhetett el. Az argentin csatár nagyon rosszul lőtt, Fabianski könnyedén hárított, azonban harmadszor is közbeszólt a videobíró – Declan Rice lépett be a tizenhatoson belülre, így újra kellett rúgnia a büntetőt Agüerónak. Másodjára nem kegyelmezett a rutinos támadó, a jobb sarokba helyezett, elküldve Fabianskit a másik irányba (0–4).

A lefújás előtt Sterlingnek lehetősége nyílt arra, hogy összehozza a triplát, ő pedig nem is hibázott, ismét szemtől szembe került Fabianskival, és ezúttal is túljárt az eszén (0–5). A 24 éves szélső 2010 után az első játékos a Premier League-ben, aki mesterhármast ért el a nyitó fordulóban – akkor Didier Drogba volt háromszor is eredményes a West Bromwich Albion ellen.

ÖSSZEFOGLALÓ

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
Liverpool FC–Norwich City 4–1 (Hanley 7. – öngól, Szalah 19., Van Dijk 28., Origi 42., ill. Pukki 64.)
SZOMBAT

West Ham United–Manchester City 0–5 (G. Jesus 25., Sterling 51., 75., 91., Agüero 86. – 11-esből)
16.00: AFC Bournemouth–Sheffield United
16.00: Burnley–Southampton
16.00: Crystal Palace–Everton (Tv: Digi Sport2)
16.00: Watford–Brighton & Hove Albion
18.30: Tottenham Hotspur–Aston Villa (Tv: Spíler1)
VASÁRNAP
15.00: Leicester City–Wolverhampton Wanderers
15.00: Newcastle United–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
17.30: Manchester United–Chelsea (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik