PL: Sterling 13 perc alatt triplázott, magabiztosan nyert a City

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.09. 20:22
null
Raheem Sterlingre nem volt ellenszere a Watfordnak (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójának szombati játéknapján a Manchester City Raheem Sterling mesterhármasával hazai pályán 3–1-re győzött a Watford ellen.

Az első lehetőség a Manchester City előtt adódott: egy középre ívelt labdát David Silva fejelte rá, ám elkerülte a kaput a próbálkozás. A 29. percben Bernardo Silva beadását Sergio Agüero válthatta volna könnyen gólra, de nem bírta kihasználni a hatalmas helyzetet, ő is mellé fejelt.

A második félidő legelején elég érdekes körülmények között szerezte meg a vezetést a City: Agüerót ugratták ki, majd az argentin támadó Raheem Sterling elé tálalt, akinek a lövése még egy védőn is megpattant, végül azonban a kapuban kötött ki (1–0). A játékvezető hosszas tanakodás után megadta a találatot, ám a visszajátszásból tisztán kivehető, hogy lesen volt az angol szélső. Két perccel később Rijad Mahrez hozta kihagyhatatlan helyzetbe Sterlinget, aki duplázni tudott (2–0). Az 59. percben ismét Raheem Sterling került nagy lehetőség elé, és ekkor sem hibázott, megszerezte saját, és csapata harmadik gólját (3–0).

A 66. percben szépített a Watford: Troy Deeney csúsztatását a 17 másodperccel korábban csereként beálló Gerard Deulofeu váltotta gólra (3–1). A mérkőzésen több találat nem született, így a Manchester City tovább növelte az előnyét a tabellán, igaz, a rivális Liverpool csak holnap lép pályára.

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ

Manchester City–Watford 3–1 (Sterling 46., 50., 59., ill. Deulofeu 66.)

Korábban
Crystal Palace–Brighton & Hove Albion 1–2 ( Milivojevics 50. – 11-esből, ill. G. Murray 19., Knockaert 74.)
Cardiff City–West Ham United 2–0 (Hoilett 4., Camarasa 52.)
Huddersfield Town–AFC Bournemouth 0–2 (C. Wilson 20., Fraser 68.)
Leicester City–Fulham 3–1 (Tielemans 21., Vardy 78., 86., ill. Ayité 51.)
Newcastle United–Everton 3–2 (Rondón 65., A. Pérez 81., 84., ill. Calvert-Lewin 18., Richarlison 32.)
Southampton–Tottenham Hotspur 2–1 (Valery 76., Ward-Prowse 81., ill. Kane 26.)

Vasárnapi program

13.00: Liverpool–Burnley (Tv: Spíler1)
15.05: Chelsea–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
17.30: Arsenal–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 30 24 2 4 79–21 +58 74
2. Liverpool 29 21 7 1 64–15 +49 70
3. Tottenham 30 20 1 9 57–32 +25 61
4. Manchester United 29 17 7 5 58–38 +20 58
5. Arsenal 29 17 6 6 61–39 +22 57
6. Chelsea 28 17 5 6 49–30 +19 56
7. Wolverhampton 29 12 7 10 37–35 +2 43
8. Watford 30 12 7 11 42–44 –2 43
9. West Ham 29 11 6 12 37–41 –4 39
10. Leicester City 30 11 5 14 38–42 –4 38
11. Everton 30 10 7 13 41–42 –1 37
12. Bournemouth 30 11 4 15 41–54 –13 37
13. Newcastle 30 9 7 14 29–38 –9 34
14. Crystal Palace 30 9 6 15 36–41 –5 33
15. Brighton & Hove Albion 29 9 6 14 32–42 –10 33
16. Southampton 30 7 9 14 34–50 –16 30
17. Burnley 29 8 6 15 32–53 –21 30
18. Cardiff City 29 7 4 18 25–57 –32 25
19. Fulham 30 4 5 21 28–68 –40 17
20. Huddersfield Town 30 3 5 22 15–53 –38 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik