PL: Ranieri visszatért! Hamarosan a Leicester ellen meccsel

Vágólapra másolva!
2018.11.14. 10:37
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban utolsó helyen álló Fulham Claudio Ranierit nevezte ki menedzsernek, Szlavisa Jokanovicsnak pedig megköszönte az eddigi munkáját.

A tizenkét forduló alatt mindössze öt pontot gyűjtő Fulham szerdán közleményben jelezte, hogy Jokanovics helyét Claudio Ranieri veszi át a londoni együttesnél.

Az 50 éves szerb tréner 2015-ben lett a Fulham menedzsere, irányításával a csapat feljutott a Premier League-be, ám a mostani szezont pocsékul kezdte.

Ranierit nem kell bemutatni az angol futball szerelmeseinek. Az olasz szakember – aki októberben töltötte be a 67. életévét – a 2015–2016-os idényben csodával határos módon bajnoki címet nyert a Leicester Cityvel.

A sereghajtó klub közleményében az áll, Ranieri hosszú távú szerződést írt alá.

Ranieri 2017 februárjában hagyta el a Leicestert, az előző évadban a francia Nantes edzője volt.

A Fulham november 24-én a Southamptont látja vendégül, ezen a bajnoki mérkőzésen debütál új együttese kispadján az olasz. A londoniak december 5-én pedig Ranieri korábbi gárdáját, a Leicester Cityt fogadják.

Claudio Ranierit pályafutása során tizennyolcadszor nevezték ki vezetőedzőnek (vagy menedzsernek). Érdekesség, hogy amikor 2000-ben átvette a Chelsea irányítását, az első igazolása épp Szlavisa Jokanovics volt, akit most a Fulham kispadján váltott.

Az olasz mester visszatérésével immár négy korábbi bajnok menedzser dolgozik a PL-ben: Ranieri mellett José Mourinho (Manchester United), Pep Guardiola (Manchester City) és Manuel Pellegrini (West Ham United) is az angol élvonalban tevékenykedik.

Vagyis a valaha Premier League-et nyerő edzők majdnem fele jelenleg is a ligában küzd. Az említett négy tréner mellett Sir Alex Ferguson, Arsene Wenger, Kenny Dalglish, Antonio Conte, Roberto Mancini és Carlo Ancelotti emelhette magasba a PL-serleget.

Fulham Football Club on Twitter

Shahid Khan today announced that he has appointed Claudio Ranieri as Manager of Fulham Football Club, replacing Slaviša Jokanović. https://t.co/BUE1vNnvaO

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik