PL: Pogba tizenegyeseivel tartotta otthon a három pontot az MU

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 20:25
null
Paul Pogba két gólja elegendőnek bizonyult a győzelemhez (Fotó: AFP)
A Manchester United 2–1-re legyőzte a West Ham Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának szombati utolsó mérkőzésén.

Nem kellett sokat várni az első gólra, a „vörösök ördögök” kíméletlenül megbüntették a vendégek hibáját: Robert Snodgrass állította meg szabálytalanul Juan Matát az első negyedóra végén a tizenhatos vonalánál, a megítélt tizenegyest pedig Paul Pogba értékesítette magabiztosan (1–0).

Ekkor már a West Hamnek volt egy meg nem adott gólja Felipe Anderson révén, a brazil középpályás lesről talált be, a szünet után viszont szabályos keretek között is bevette David de Gea kapuját: az ötös sarkáról becsúszva lőtt a rövid sarokba (1–1). Az MU a 44. kapott gólját jegyezhette fel ebben a PL-idényben, legutóbb a 2001–2002-es kiírásban kapott többet (45).

Az addig is jól játszó londoniak még nagyobb fokozatra kapcsoltak, a csereként beálló Michail Antonio a lécet találta el, majd Felipe Anderson fejesénél kellett nagyot nyújtózkodnia De Geának. Ezek a lehetőségek kimaradtak, a túloldalt viszont ismét hibázott a védelem, ezúttal Ryan Fredericks volt szabálytalan Anthony Martiallal szemben. Ismét Pogba állt a labda mögé, s bár Lukasz Fabianszki érezte az irányt, a francia lövése túl erős és pontos volt (2–1).

A Manchester United győzelmével megelőzte az eggyel kevesebb mérkőzést játszó Arsenalt, és készülhet és a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójára.

ÖSSZEFOGLALÓ


ANGOL PREMIER LEAGUE

34. FORDULÓ
Manchester United–West Ham United 2–1 (P. Pogba 19., 80. – mindkettőt 11-esből, ill. Felipe Anderson 49.)
KORÁBBAN

Tottenham Hotspur–Huddersfield Town 4–0 (Wanyama 24., Lucas 27., 87., 93.)
Brighton & Hove Albion–AFC Bournemouth 0–5
(Gosling 33., Fraser 54., Brooks 74., C. Wilson 81., Stanislas 92.)
Burnley–Cardiff City 2–0 (C. Wood 31., 92.)
Fulham–Everton 2–0 (Cairney 46., Babel 68.)
Southampton–Wolverhampton Wanderers 3–1 (Redmond 2., 30., S. Long 71., ill. Boly 28.)
VASÁRNAP
15.05:Crystal Palace–Manchester City (Tv:Digi Sport1)
17.30: Liverpool FC–Chelsea (Tv:Digi Sport1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
21.00:Watford–Arsenal (Tv: Spíler1)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Leicester City–Newcastle United 0–1
(Ayoze Pérez 32.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 33 25 7 1 75–20 +55 82
2. Manchester City 32 26 2 4 83–21 +62 80
3. Tottenham 33 22 1 10 64–34 +30 67
4. Chelsea 33 20 6 7 57–34 +23 66
5. Manchester United 33 19 7 7 63–44 +19 64
6. Arsenal 32 19 6 7 65–40 +25 63
7. Leicester City 34 14 5 15 46–45 +1 47
8. Wolverhampton 33 13 8 12 41–42 –1 47
9. Everton 34 13 7 14 46–44 +2 46
10. Watford 32 13 7 12 47–47 0 46
11. West Ham 34 12 6 16 42–52 –10 42
12. Bournemouth 34 12 5 17 49–61 –12 41
13. Crystal Palace 33 11 6 16 39–43 –4 39
14. Burnley 34 11 6 17 42–60 –18 39
15. Newcastle 34 10 8 16 32–43 –11 38
16. Southampton 33 9 9 15 39–54 –15 36
17. Brighton & Hove Albion 32 9 6 17 32–51 –19 33
18. Cardiff City 33 8 4 21 28–63 –35 28
19. Fulham 34 5 5 24 32–76 –44 20
20. Huddersfield Town 34 3 5 26 19–67 –48 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik