PL: Pochettino nem tudja, hogy mennyi ideje van még építkezni

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.10. 15:41
null
Semmi sem akar összejönni, ez pedig Pochettino arcára van írva (Fotó: AFP)
Szombaton újabb csalódáskeltő eredményt ért el a Tottenham a Premier League 12. fordulójában, ezúttal az idén feljutó Sheffield United ellen. A mérkőzés után természetesen a Spurs menedzsere, Mauricio Pochettino is megszólalt, aki a csapatépítéssel példálózott.

Hiába vezetett a Tottenham szombat délután, hazai pályán az eddig meseszerűen szereplő Sheffield United ellen, a hajrához közeledve gólt kaptak, így ezúttal sem jött össze a győzelem. Sokak szerint a sorozatos rossz eredmények hamarosan Pochettino állásába kerülnek majd, ezt a témát pedig már maga az argentin menedzser is megemlítette a mérkőzés utáni nyilatkozatában.

„Meg kell találnunk az egyensúlyt a játékunkban. Csapatépítés zajlik, eközben azonban a Bajnokok Ligájában szereplünk, valamint a Premier League-ben játszunk, amely a világ legerősebb pontvadászata. Ez sajnos veszélyekkel jár. Sokszor jobb eredményekre számítasz, mint amilyeneket kapsz, de ismétlem, hogy csapatépítés zajlik. Aztán meglátjuk, hogy lesz-e időnk felépíteni azt, amit szeretnénk” mondta elkeseredetten Mauricio Pochettino az újonc ellen elért hazai döntetlen utáni sajtótájékoztatón. Később konkrétan a meccsre is kitért.

„Csalódott vagyok, mert meg lett volna rá a lehetőségünk, hogy növeljük az előnyünket 1–0-nál a második félidőben, ráadásul domináltunk is az egész meccs alatt, de még az eredmény megtartása sem sikerült. Frusztrált vagyok az újabb csalódáskeltő eredmény miatt.”

A Tottenham 12 forduló elteltével csak a 12. helyen áll a Premier League-ben, és már 5 bajnoki óta nyeretlen. A válogatott szünet után a West Ham otthonában lép pályára Pochettino csapata.

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

Tottenham–Sheffield United 11 (Szon Hung Min 58., ill. Baldock 78.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 11 10 1 25–9 +16 31
2. Leicester City 12 8 2 2 29–8 +21 26
3. Chelsea 12 8 2 2 27–17 +10 26
4. Manchester City 11 8 1 2 34–10 +24 25
5. Sheffield United 12 4 5 3 13–10 +3 17
6. Arsenal 12 4 5 3 16–17 –1 17
7. Bournemouth 12 4 4 4 15–15 0 16
8. Burnley 12 4 3 5 18–18 0 15
9. Brighton & Hove Albion 11 4 3 4 14–14 0 15
10. Crystal Palace 12 4 3 5 10–16 –6 15
11. Newcastle 12 4 3 5 11–18 –7 15
12. Tottenham 12 3 5 4 18–17 +1 14
13. Everton 12 4 2 6 13–18 –5 14
14. Manchester United 11 3 4 4 13–11 +2 13
15. Wolverhampton 11 2 7 2 14–14 0 13
16. West Ham 12 3 4 5 14–20 –6 13
17. Aston Villa 11 3 2 6 16–18 –2 11
18. Watford 12 1 5 6 8–23 –15 8
19. Southampton 12 2 2 8 11–29 –18 8
20. Norwich City 12 2 1 9 11–28 –17 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik