Kieran Tierney az Arsenalban folytatja (Fotó: AFP)

 

A nap két talán legaktívabb csapata az Arsenal és a Tottenham volt: az „ágyúsok” megszerezték Kieran Tierneyt és David Luizt is, míg elengedték Alex Iwobit –, és kölcsönadták Eddie Nketiah-t, a Spurs pedig ezúttal alaposan erősített, érkezett Giovani Lo Celso és Ryan Sessegnon, távozott ellenben Cameron Carter-Vickers és Josh Onomah, igaz, csak kölcsönbe.

A nap átigazolási bombáját a Manchester United robbantotta, amely 75 millió euróért eladta Romelu Lukakut az Internek, ám a távozó csatár helyett senkit sem igazolt, így egyelőre kérdés, Ole Gunnar Solskjaernél ki lesz a csatár.

A Chelsea több fiatalját is kölcsönadta, emellett Danny Drinkwatert elpasszolta a Burnleynek, s David Luiz is elhagyta a „kékeket”. A Manchester City Scott Carson személyében kapust szerződtetett, Leroy Sané súlyos térdsérülésével viszont szinte biztossá vált, hogy a német szélső nem igazol a Bayern Münchenhez.

Wilfried Zaha, a Crystal Palace támadója kapós volt az elmúlt hetekben, ám az Everton 70 millió fontos ajánlata kevés volt, így a 26 éves játékos nem váltott klubot az átigazolási időszak utolsó napján sem.

A Leicester City Dennis Praet szerződtetését jelentette be, az Everton pedig kölcsönadta a korábbi FTC-játékost, Muhamed Besicet a Sheffieldnek.

Még több