PL: Reina már a lelátón, hétfőn orvosi vár rá Angliában – fotó

Vágólapra másolva!
2020.01.12. 19:27
null
Pepe Reina egyre közelebb a Premier League-es visszatéréshez (Fotó: AFP)
Pepe Reina, a Milan jelenlegi, a Liverpool korábbi kapusa is a helyszínen tekintette meg az Aston Villa–Manchester City (1–6) összecsapást az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 22. fordulójában. Lapértesülések szerint nem véletlenül járt Birminghamben: a kiesés elől menekülő Villa az idény végéig kölcsönveszi őt Milánóból.

 

Amint arról beszámoltunk, az angol válogatott Tom Heaton a Burnley elleni újévi mérkőzésen megsérült, és az orvosi vizsgálatok alapján féléves rehabilitáció is várhat rá.

Lehetséges helyetteseként a szintén angol válogatott Jack Butlandet emlegették az elmúlt napokban az Aston Villa kívánságlistáján, ám több angol lap mellett a Football Espana is arról számolt be a hét közepén, hogy a Liverpool korábbi klasszisa, a rendkívül rutinos Pepe Reina érkezése is benne van a pakliban.

A BBC aztán szombaton megerősítette a korábbi értesüléseket, sőt, jelezte, hétfőn már orvosi vizsgálatra várják Reinát Birminghambe. Ha ott minden rendben megy, kölcsönveszik a 37 éves spanyolt.


Reina a Barcelonánál nevelkedett, majd a Villarreal játékosa lett, 2005 nyarán innen szerződött Liverpoolba, ahol aztán 2013-as távozásáig 395 tétmérkőzésen őrizte a csapat kapuját. Azóta a Bayern Münchenben és a Napoliban is megfordult. 2018 nyara óta futballozik a Milannál, amelyben Gianluigi Donnarumma helyetteseként eddig 16 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

Birminghamben csak remélhetik, hogy a Manchester Citytől kapott 6–1-es zakót látva nem ment el Reina kedve a klubváltástól...

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ
Aston Villa–Manchester City 1–6
(El Ghazi 91., ill. Mahrez 18., 24., Agüero 28., 57., 81., G. Jesús 45+1.)
Korábban
AFCBournemouth–Watford 0–3
(Doucouré 42., Deeney 65., Pereyra 92.)
Tottenham–Liverpool 0–1 (Firmino 37.)
Chelsea–Burnley 3–0 (Jorginho 27. – 11-esből, Abraham 38., Hudson-Odoi 49.)
Leicester–Southampton 1–2 (Praet 14., ill. Armstrong 19., Ings 81.)
Manchester United–Norwich 4–0 (Rashford 27., 52. – a másodikat 11-esből, Martial 54., Greenwood 76.)
Everton–Brighton 1–0 (Richarlison 38.)
Wolverhampton–Newcastle 1–1 (Dendocker 14., ill. Almiron 7.)
Crystal Palace–Arsenal 1–1 (J. Ayew 54., ill. Aubameyang 12.)
Sheffield United–West Ham United 1–0
(McBurnie 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 21 20 1 50–14 +36 61
2. Manchester City 22 15 2 5 62–25 +37 47
3. Leicester City 22 14 3 5 47–21 +26 45
4. Chelsea 22 12 3 7 39–29 +10 39
5. Manchester United 22 9 7 6 36–25 +11 34
6. Sheffield United 22 8 8 6 24–22 +2 32
7. Wolverhampton 22 7 10 5 31–28 +3 31
8. Tottenham 22 8 6 8 36–31 +5 30
9. Crystal Palace 22 7 8 7 20–24 –4 29
10. Arsenal 22 6 10 6 29–31 –2 28
11. Everton 22 8 4 10 25–32 –7 28
12. Southampton 22 8 4 10 27–39 –12 28
13. Newcastle 22 7 5 10 21–34 –13 26
14. Brighton & Hove Albion 22 6 6 10 25–30 –5 24
15. Burnley 22 7 3 12 25–37 –12 24
16. West Ham 21 6 4 11 25–33 –8 22
17. Watford 22 5 7 10 20–34 –14 22
18. Aston Villa 22 6 3 13 28–43 –15 21
19. Bournemouth 22 5 5 12 20–35 –15 20
20. Norwich City 22 3 5 14 22–45 –23 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik