PL: otthon mentett pontot az Everton a ligautolsó ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.22. 16:58
Az Everton hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Leicester Cityvel a Premier League 26. fordulójában. A liverpooli együttes jutott vezetéshez, de miután a vendégek fordítottak, Matthew Upson hajrában szerzett öngólja kellett az egyenlítéshez a ligautolsó ellen.

Természetesen az Everton számított az esélyesnek a Leicester elleni PL-bajnokin. Mert bár nem fut túl jó szezont a liverpooli klub, mégiscsak az utolsó helyezett látogatott a Goodison Parkba. Ennek megfelelően némi fölényben játszottak Muhamed Besicék az első félidőben, de a vezetést nem tudták megszerezni.

Az 57. percben – ekkor Besic már nem volt a pályán, mert két perccel korábban lecserélték – aztán megtört a jég: Steven Naismith vette be a vendégek kapuját (1–0). A skót támadó első PL-szezonjában 4, a másodikban 5 gólt szerzett. A 2014–2015-ös szezonban pedig már hatnál jár.

Némi szerencsére, no, meg két cserejátékosra volt szüksége a Leicesternek az egyenlítéshez. Jamie Vardy robogott el a jobb szélen, beadása után Tim Howard kapus és John Stones közös erővel szerencsétlenkedte a labdát az érkező David Nugent elé, aki közelről a kapuba lőtt (1–1).

Howard hét perccel később ismét hatalmasat hibázott. A hazai kapus a jobb oldali beadásnál futott csúnyán a labda alá, ami után Jamie Vardy visszaadását követően Esteban Cambiasso talált közelről a kapuba (1–2). A korábbi Real Madrid- és Inter-játékos harmadik gólját szerezte a szezonban.

A Leicester a legutóbbi 13 idegenbeli mérkőzésén mindössze kétszer szerzett egynél több gólt. Érdekes, hogy a másik csapat szintén liverpooli volt. A Liverpool…

A két találat azonban nem volt elég a győzelemhez, a hajrában ugyanis érkezett Romelu Lukaku, aki több kihagyott helyzet után ezúttal csodálatos mozdulattal repült a labdára, igaz, gólt így sem tudott volna fejelni, ha nem érkezik Matthew Upson is, aki saját kapujába továbbította a labdát – pontot mentve ezzel az Evertonnak. 2–2

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Everton–Leicester City 2–2 (Naismith 57., Upson 88. – öngól, ill. Nugent 63., Cambiasso 70.)
KORÁBBAN
Tottenham–West Ham United 2–2 (Rose 81., Kane 96., ill. Kouyaté 22., Sakho 62.)
KÉSŐBB
17.15: Southampton–Liverpool (Tv: Digi Sport 2)

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 26 18 6 2 56–22 +34 60
2. Manchester City 26 16 7 3 56–25 +31 55
3. Arsenal 26 14 6 6 49–29 +20 48
4. Manchester United 26 13 8 5 44–26 +18 47
5. Southampton 25 14 4 7 38–17 +21 46
6. Tottenham 26 13 5 8 41–36 +5 44
7. Liverpool 25 12 6 7 36–29 +7 42
8. West Ham 26 10 9 7 38–30 +8 39
9. Swansea 26 10 7 9 30–34 –4 37
10. Stoke City 26 10 6 10 30–34 –4 36
11. Newcastle 26 8 8 10 31–42 –11 32
12. Everton 26 6 10 10 33–37 –4 28
13. Crystal Palace 26 6 9 11 28–37 –9 27
14. West Bromwich Albion 26 6 9 11 24–34 –10 27
15. Hull City 26 6 8 12 25–35 –10 26
16. Sunderland 26 4 13 9 22–36 –14 25
17. Queens Park Rangers 26 6 4 16 27–45 –18 22
18. Burnley 26 4 10 12 25–44 –19 22
19. Aston Villa 26 5 7 14 13–36 –23 22
20. Leicester City 26 4 6 16 24–42 –18 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik