PL: óriásit hajrázott, kétgólos hátrányból fordított az MU

Vágólapra másolva!
2018.10.06. 20:31
null
Alexis Sánchez döntött: az MU kétgólos hátrányból fordított a Newcastle ellen (Fotó: AFP)
A Manchester United kétgólos hátrányból fordított, s 3–2-re nyert a Newcastle United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójában.

Valószínűleg senki sem számított olyan kezdésre, mint amit a Manchester United produkált a Newcastle elleni összecsapáson, José Mourinho gárdája ugyanis tíz perc után már kétgólos hátrányban volt!

A hetedik percben a Chelsea kölcsönjátékosa, Kenedy húzta el a labdát az elég szellősen védekező Ashley Young mellett, majd 13 méterről okosan a jobb alsó sarokba csavart (0–1).


A gól után még talán fel sem ocsúdtak a manchesteriek, máris jött a következő pofon! A tizedik percben Muto Josinori vette le a labdát Jonjo Shelvey beadása után, majd a japán nyugodtan forgolódhatott a labdával, hogy aztán tizenegy méterről ballal a kapu közepébe bombázzon (0–2).


A Premier League-ben még sosem volt példa arra, hogy a Manchester United az Old Traffordon tíz perc után kétgólos hátrányban legyen!

Mourinho nem is teketóriázott sokáig, a 19. percben váratlanul lekapta a második gólnál hibázó Eric Baillyt, s a helyére beküldte Juan Matát. A szünetben aztán bejött Marouane Fellaini is, aztán pedig Alexis Sánchez, de a manchesteri mezőnyfölény a váltások után sem mutatkozott meg nagy helyzetekben.

A hetvenedik percben azért szépített az MU, igaz, nem akcióból: a hazaiak 18 méterre a „szarkák” kapujától szabadrúgáshoz jutottak, Mata pedig gyönyörűen a bal sarokba csavarta a labdát (1–2).


2011. augusztusi bemutatkozása óta egyetlen játékos sem volt többször eredményes szabadrúgásból a PL-ben, mint Juan Mata, aki nyolcszor talált be az említett szituációból.

A spanyol gólja után nem sokkal egyenlített a Manchester, a 76. percben Paul Pogba játszott össze gyönyörűen Anthony Martiallal, utóbbi pedig 14 méterről a jobb alsóba lőtt (2–2).

Aztán a 90. percben jött a slusszpoén: megvillant a másik csere, Alexis Sánchez is, azaz fordított a Manchester United! Az elmúlt hetekben rengeteget kritizált chilei Ashley Young beadása után hat méterről tisztán fejelhetett, és nem hibázott, a labda a jobb alsó sarokban kötött ki.


Az MU ezzel 0–2-ről 3–2-re nyert a Newcastle ellen – a gárda a Premier League-ben hetedik alkalommal győzött olyan meccsen, amelyen a szünetben még kétgólos hátrányban volt. Mourinho pedig talán fellélegezhet, persze kérdés, meddig…

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Manchester United–Newcastle United 3–2 (Mata 70., Martial 76., A. Sánchez 90., ill. Kenedy 7., Muto 10.)
Burnley–Huddersfield 1–1
(Vokes 20., ill. Schindler 66.)
Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 0–1 (Doherty 56.)
Leicester City–Everton 1–2 (R. Pereira 40., ill. Richarlison 7., G. Sigurdsson 77.)
Tottenham Hotspur–Cardiff City 1–0 (Dier 8.)
Watford–AFC Bournemouth 0–4 (Brooks 14., J. King 33., 45+1. – az elsőt 11-esből, C. Wilson 47.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
13.00: Fulham–Arsenal (Tv: Spíler1)
15.15: Southampton–Chelsea (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 7 6 1 21–3 +18 19
2. Liverpool 7 6 1 15–3 +12 19
3. Tottenham 8 6 2 15–7 +8 18
4. Chelsea 7 5 2 15–5 +10 17
5. Bournemouth 8 5 1 2 16–12 +4 16
6. Arsenal 7 5 2 14–9 +5 15
7. Wolverhampton 8 4 3 1 9–6 +3 15
8. Manchester United 8 4 1 3 13–14 –1 13
9. Watford 8 4 1 3 11–12 –1 13
10. Leicester City 8 4 4 14–12 +2 12
11. Everton 8 3 3 2 13–12 +1 12
12. Burnley 8 2 2 4 10–12 –2 8
13. Brighton & Hove Albion 8 2 2 4 9–13 –4 8
14. Crystal Palace 8 2 1 5 5–9 –4 7
15. West Ham 8 2 1 5 8–13 –5 7
16. Southampton 7 1 2 4 6–11 –5 5
17. Fulham 7 1 2 4 8–16 –8 5
18. Huddersfield Town 8 3 5 4–17 –13 3
19. Newcastle 8 2 6 6–13 –7 2
20. Cardiff City 8 2 6 4–17 –13 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik