PL: óriási kapushibának köszönhetően nyert a Tottenham

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 15:23
null
A Newcastle játékosai sem hitték el, hogy Szon lövése utat talált a kapuba (Fotó: AFP)
A Tottenham Szon Hung Min góljával 1–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Hét közben az idénye eddigi legnagyobb sikerét érte el a Newcastle United, amely 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt. Rafa Benítez együttesére ezúttal sem várt sokkal könnyebb feladat a Tottenham vendégeként, amely ugyan továbbra is nélkülözni kényszerül több kulcsemberét, de így is esélyesként lépett pályára.

A londoniak rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, Lucas Moura és Erik Lamela előtt is adódott nagy lehetőség, ám ezekkel egyikőjük sem tudott élni: a brazil közelről fejelt kapu mellé, míg argentin társa a lécet találta telibe.

Mauricio Pochettino a 60. percben unta meg a nem túl hatékony támadójátékot, és beküldte az előző három meccsen kétszer betaláló Fernando Llorentét, ám az áttörést nem ő, hanem Szon Hung Min hozta meg – Martin Dúbravka hathatós közreműködésével. A dél-koreai támadó a 83. percben ügyesen hozta magát lövőhelyzetbe, s bár a tizenhatosról jó helyről lőhetett, a szlovák kapus alapos mellényúlása kellett, hogy a labda a gólvonal mögé kerüljön (1–0). Szon a legutóbbi tíz Spurs-mérkőzésén 14 gólban játszott főszerepet (kilenc gól, öt gólpassz).

A második helyre előrelépő Tottenham egymás utáni harmadik bajnokiját nyerte meg a hajrában, a Fulham ellen Harry Winks a 93. percben volt eredményes, míg a Watfordot az utolsó tíz percben kétszer betalálva pipálta ki az észak-londoni együttes, amely egy Premier League-rekordot is megdöntött: sorozatban a 29. bajnokiját játszotta le döntetlen nélkül, letaszítva a trónról a Boltont (28, 2011).

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–0(Szon Hung Min 83.)

Brighton & Hove Albion–Watford 0–0
Burnley–Southampton 1–1 (Barnes 94. – 11-esből, ill. Redmond 55.)
Chelsea–Huddersfield Town 5–0 (Higuaín 16., 69., E. Hazard 45+1., 66. – az elsőt 11-esből, David Luiz 86.)
Crystal Palace–Fulham 2–0 (Milivojevics 25. – 11-esből, Schlupp 87.)
Everton–Wolverhampton Wanderers 1–3 (André Gomes 27., ill. Rúben Neves 7. – 11-esből, R. Jiménez 45., Dendoncker 66.)
Cardiff City–AFC Bournemouth 2–0 (Reid 5., 46. – az elsőt 11-esből)
VASÁRNAP
15.05:Leicester City–Manchester United (Tv:Spíler1)
17.30:Manchester City–Arsenal (Tv:Spíler1)
HÉTFŐ
21.00:West Ham United–Liverpool (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 24 19 4 1 55–14 +41 61
2. Tottenham 25 19 6 51–24 +27 57
3. Manchester City 24 18 2 4 63–19 +44 56
4. Chelsea 25 15 5 5 45–23 +22 50
5. Arsenal 24 14 5 5 50–33 +17 47
6. Manchester United 24 13 6 5 48–35 +13 45
7. Wolverhampton 25 11 5 9 33–32 +1 38
8. Watford 25 9 7 9 33–34 –1 34
9. Everton 25 9 6 10 36–36 0 33
10. Bournemouth 25 10 3 12 37–44 –7 33
11. Leicester City 24 9 5 10 30–30 0 32
12. West Ham 24 9 4 11 30–37 –7 31
13. Brighton & Hove Albion 25 7 6 12 27–36 –9 27
14. Crystal Palace 25 7 5 13 26–33 –7 26
15. Newcastle 25 6 6 13 21–33 –12 24
16. Southampton 25 5 9 11 27–42 –15 24
17. Burnley 25 6 6 13 26–46 –20 24
18. Cardiff City 25 6 4 15 22–46 –24 22
19. Fulham 25 4 5 16 25–55 –30 17
20. Huddersfield Town 25 2 5 18 13–46 –33 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik