Harry Kane ismét a Tottenham hőse lett (Fotó: AFP)

 

A Liverpool és a Manchester City után a Tottenham Hotspur is pályára lépett a top 6 csapatai közül a Premier League első fordulójában. Az észak-londoniak a 2018–2019-es Championship-idény playoffgyőztesét, az Aston Villát fogadták.

Mauricio Pochettino együttesét hideg zuhanyként érte, hogy a 9. percben a vendégek szerezték az első gólt – Tyrone Mings vágta előre hosszan a labdát, amelyre John McGinn startolt rá, majd Danny Rose-zal találta magát egy az egyben, s egy higgadt csel után nagyon pontosan lőtt a bal alsóba (0–1). A Spurs az első félidőben nem igazán találta a saját játékát, a legnagyobb lehetőség Harry Kane előtt adódott, aki azonban nagy helyzetben a kapu fölé fejelt.

A második játékrészben Christian Eriksen is beállt, a hazaiak pedig gyakorlatilag nem engedték ki a Villát a saját térfeléről. A nagy nyomás végül gólt eredményezett – Lucas Moura gurított vissza a Lyonból szerződtetett Tanguy Ndombelének, aki nagyon okosan tekert a kapu bal oldalába, Tom Heaton tehetetlen volt (1–1).

A Tottenham nem állt le, és a hősies hajrában Harry Kane-nek végül össze is jött a gól. Szerencsésen pattant a labda a 26 éves angol csatár elé Erik Lamela lövését követően, ő pedig nem is hibázott, könyörtelenül lőtt a hálóba Heatonnal szemben (2–1).

A lefújás előtt Kane ismét villant, Sissoko passzolt neki, ő pedig 16 méterről védhetetlen lapos lövést eresztett meg, ezzel végleg lezárta a mérkőzést (3–1).

ÖSSZEFOGLALÓ

ANGOL PREMIER LEAGUE

1. FORDULÓ
Liverpool FC–Norwich City 4–1 (Hanley 7. – öngól, Szalah 19., Van Dijk 28., Origi 42., ill. Pukki 64.)
SZOMBAT
West Ham United–Manchester City 0–5 (G. Jesus 25., Sterling 51., 75., 91., Agüero 86. – 11-esből)
AFC Bournemouth–Sheffield United 1–1 (Mepham 62., ill. Sharp 87.)
Burnley–Southampton 3–0 (Barnes 63., 70., Gudmundsson 75.)
Crystal Palace–Everton 0–0
Watford–Brighton & Hove Albion 0–3 (Doucouré 28. – öngól, Andone 65., Maupay 77.)
Tottenham Hotspur–Aston Villa 3–1 (Ndombele 73., Kane 86., 90., ill. McGinn 9.)
VASÁRNAP
15.00: Leicester City–Wolverhampton Wanderers
15.00: Newcastle United–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
17.30: Manchester United–Chelsea (Tv: Spíler1)