PL: Nem tudom, hogy a pokolba vonták vissza a gólt – Arteta

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 08:27
null
Mikel Arteta nem érti, miért nem adták meg Alexandre Lacazette gólját (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának vasárnapi játéknapján a Leicester City Jamie Vardy góljával 1–0-ra nyert az Arsenal vendégeként. Mikel Arteta, az észak-londoniak menedzsere csalódottan értékelt a lefújás után.

SZAVAZÁS

Jogosan érvénytelenítették Alexandre Lacazette gólját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Arsenal már a negyedik percben előnybe került Alexandre Lacazette góljával, azonban a játékvezető megítélése szerint a lesen álló Granit Xhaka zavarta Kasper Schmeichelt, így érvénytelenítették a találatot.

„Hihetetlenül csalódott vagyok, az első félidőben a kezünkben volt a mérkőzés, nem tudom, hogy a pokolba vonták vissza a gólt” – mondta Mikel Arteta a Sky Sportsnak.

„Kihasználták, hogy területet hagytunk nekik, és abban a pillanatban el is buktuk a meccset. Nehéz területet nyitni, amikor tíz ember a labda mögött található, ennek ellenére jobban is befejezhettük volna a találkozót. Amikor arra kerül a sor, nem engedhetsz meg magadnak megingást hátul. Voltak lehetőségeink a gól után is, de túlságosan sokszor szabálytalankodtunk.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
ARSENAL–LEICESTER CITY 0–1 (0–0)

London, Emirates Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Pawson
Arsenal: Leno – Bellerín, David Luiz (Mustafi, 49.), Gabriel, Tierney (Nketiah, 81.) – Ceballos, G. Xhaka, Partey – Saka (Pépé, 65.), Lacazette, Aubameyang. Menedzser: Mikel Arteta
Leicester: Schmeichel – Fofana, Evans, Fuchs – Castagne, Tielemans, N. Mendy, Praet (Vardy, 60.), Justin – Maddison (Albrighton, 85.) – Barnes (Cengiz Ünder, 75.). Menedzser: Brendan Rodgers
Gólszerző: Vardy (80.)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Péntek
Aston Villa–Leeds United 0–3
(Bamford 55., 67., 74.)
Szombat
West Ham United–Manchester City 1–1
(Antonio 18., ill. Foden 51.)
Fulham–Crystal Palace 1–2(Cairney 90+5., ill. Riedewald 9., Zaha 64.)
Manchester United–Chelsea 0–0
Liverpool–Sheffield United 2–1
(Firmino 41., Jota 64., ill. Berge 13. – 11-esből)
Vasárnap
Southampton–Everton 2–0 (Ward-Prowse 27., Ché Adams 35.)
Wolverhampton Wanderers–Newcastle United 1–1 (R. Jiménez 80., ill. J. Murphy 89.)
Hétfő
18.30:
Brighton–West Bromwich Albion (Tv:Digi Sport2)
21.00:Burnley–Tottenham Hotspur

AZ ÁLLÁS
1. Everton 6 4 1 1 14–9 +5 13
2. Liverpool 6 4 1 1 15–14 +1 13
3. Aston Villa 5 4 1 12–5 +7 12
4. Leicester City 6 4 2 13–8 +5 12
5. Leeds United 6 3 1 2 12–9 +3 10
6. Southampton 6 3 1 2 10–9 +1 10
7. Crystal Palace 6 3 1 2 8–9 –1 10
8. Wolverhampton 6 3 1 2 6–8 –2 10
9. Chelsea 6 2 3 1 13–9 +4 9
10. Arsenal 6 3 3 8–7 +1 9
11. Tottenham 5 2 2 1 15–8 +7 8
12. West Ham 6 2 2 2 12–8 +4 8
13. Manchester City 5 2 2 1 8–8 0 8
14. Newcastle 6 2 2 2 8–10 –2 8
15. Manchester United 5 2 1 2 9–12 –3 7
16. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 9–11 –2 4
17. West Brom 5 2 3 5–13 –8 2
18. Burnley 4 1 3 3–8 –5 1
19. Sheffield United 6 1 5 3–9 –6 1
20. Fulham6155–14–91
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik