PL: Minden nagyon gyorsan történt – Arteta a koronavírusról

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.03.23. 21:15
null
Mikel Arteta is elkapta a koronavírust, három-négy nap alatt mentek át rajta a tünetek (Fotó: AFP)
Mikel Arteta, az angol élvonalbeli Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere március 12-én produkált pozitív koronavírustesztet, másnap felfüggesztették a Premier League-et. A spanyol szakvezető őszintén beszélt az elmúlt időszakról az egyik televíziós csatornának adott interjúban.

 

„Minden nagyon gyorsan történt – kezdte a koronavírussal fertőzött Mikel Arteta a La Sextának adott interjúban. – Kedd délután nem éreztem túl jól magam, elmentem a csapatorvoshoz, de nem volt a helyén. A vezetőség felhívott, hogy az Olympiakosz (az Arsenal ellenfele az Európa-ligában – a szerk.) tulajdonosának pozitív lett a koronavírustesztje, így mi is megfertőződhettünk. Elmondtam, hogy nem éreztem jól magam, és a csapatból többen kapcsolatba kerültek a tulajdonossal. Másnap a Manchester Cityvel volt mérkőzésünk, így tennünk kellett valamit, túl sok embert veszélyeztettünk volna. Szerda reggel teszteltek is, péntekre pedig kiderült, hogy pozitív lett. Természetesen mindenki, aki kapcsolatban volt velem, karanténba került, míg a meccseket felfüggesztették.”

Arteta hozzátette: úgy érzi, meggyógyult, a betegség tünetei három-négy nap alatt mentek át rajta.

Az Arsenal létrehozott egy WhatsApp-csoportot, amelyben a klubvezetők folyamatosan tájékoztatják a játékosokat a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A sérültek videotelefonálással végzik a rehabilitációt, Shad Forsythe teljesítményért felelős vezető pedig otthoni edzésterveket írt, és folyamatosan ellenőrzi a futballistákat. A klub továbbá bejelentette, hogy az órabérben dolgozó munkavállalók bérét április 30-ig biztosan fizeti.

A Premier League-et elsőként április 3-ig, majd 30-ig szüneteltették, de nem kizárt, hogy később folytatódik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik