PL: megszakadt a Manchester City Everton elleni sorozata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 15:27
null
A Manchester City játékosai három gólt is ünnepelhettek az Everton ellen (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójában a Manchester City a duplázó Gabriel Jesus vezérletével hazai pályán 3–1-re legyőzte az Evertont.

A már legalább tízszer az Etihad Stadionba látogató csapatok közül az Everton mondhatta el magáról a mérkőzés előtt, hogy a legtöbbször elkerülte a vereséget, hiszen 15 fellépésből csupán hatszor kapott ki, azaz a meccsek 60 százalékában megúszta vereség nélkül.

Ezúttal sem kezdett rosszul az Everton, az első negyedórában előbb Calvert-Lewin tette (lesről) próbára Edersont, majd Richarlison lőtt a léc fölé.

Ezt követően viszont magára talált az alaposan beöltöző Pep Guardiola együttese, és bár Delph lehetőségei még kimaradtak – ahogyan Michael Keane saját kapujára veszélyes megmozdulása sem eredményezett gólt –, a 22. percben már megtört a jég: egy gyenge felszabadítási kísérlet után Gabriel Jesus elé került a labda, aki a rövid alsóba lőtt Pickford mellett (1–0).

A brazil támadó augusztus óta először szerzett gólt a PL-ben, 11 meccs, 487 játékperc és 18 lövés után tört meg a jég.

A City természetesen ezt követően is támadásban maradt, az első félóra végén Laporte fejelhetett volna gólt, majd Sané egyénieskedett többet a kelleténél, aztán Mahrez közeli bombájánál védett hatalmasat Pickford, mielőtt Gabriel Jesus újra bevette a kaput – les miatt viszont ez a gól már nem volt érvényes.




A fordulás után viszont gyorsan jött az újabb hazai találat, Sané bal oldali beadása tökéletesen érkezett Gabriel Jesus fejére, aki hatalmas erővel bólintott a léc alá (2–0).

A 65. percben a semmiből szépített az Everton, Digne bal oldali beadása után Calvert-Lewin fejese kötött ki a bal alsóban, de nem sokáig reménykedhetett a liverpooli gárda, a gól után beálló Sterling Fernandinho centerezéséből ugyancsak fejjel volt eredményes a 69. percben (3–1).

A hátralévő időben hiába próbált meg mindent mindkét csapat, újabb gól már nem esett, a City így 3–1-re nyert, és négy év után győzte le ismét riválisát hazai PL-meccsen.

ÖSSZEFOGLALÓ


ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ
Manchester City–Everton 3–1
(Gabriel Jesus 22., 50., Sterling 69., ill. Calvert-Lewin 65.)
Crystal Palace–Leicester City 1–0 (Milivojevics 39.)
Huddersfield Town–Newcastle United 0–1 (Rondón 55.)
Tottenham Hotspur–Burnley 1–0 (Eriksen 91.)
Watford–Cardiff City 3–2 (Deulofeu 16., Holebasz 52., Quina 68., ill. Hoilett 80., Reid 82.)
Wolverhampton Wanderers–AFC Bournemouth 2–0 (Raúl Jiménez 12., Cavaleiro 94.)
Fulham–West Ham United 0–2 (Snodgrass 17., Antonio 29.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester City 17 14 2 1 48–10 +38 44
2. Liverpool 16 13 3 34–6 +28 42
3. Tottenham 17 13 4 31–16 +15 39
4. Chelsea 16 10 4 2 33–13 +20 34
5. Arsenal 16 10 4 2 35–20 +15 34
6. Manchester United 16 7 5 4 28–26 +2 26
7. Wolverhampton 17 7 4 6 19–19 0 25
8. Everton 17 6 6 5 24–22 +2 24
9. West Ham 17 7 3 7 25–25 0 24
10. Watford 17 7 3 7 23–25 –2 24
11. Bournemouth 17 7 2 8 25–28 –3 23
12. Leicester City 17 6 4 7 21–21 0 22
13. Brighton & Hove Albion 16 6 3 7 19–22 –3 21
14. Newcastle 17 4 4 9 14–22 –8 16
15. Crystal Palace 17 4 3 10 14–23 –9 15
16. Cardiff City 17 4 2 11 17–33 –16 14
17. Burnley 17 3 3 11 15–33 –18 12
18. Huddersfield Town 17 2 4 11 10–28 –18 10
19. Southampton 16 1 6 9 13–30 –17 9
20. Fulham 17 2 3 12 16–42 –26 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik