PL: Meg akartam ölni. Nem normális, amit tett – Ranieri

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 19:34
null
Claudio Ranieri mérges volt játékosára a szombati mérkőzés után (Fotó: AFP)
Bár a Fulham Alekszandar Mitrovics 91. percben szerzett góljával legyőzte a Huddersfield Townt a Premier League szombati játéknapján, Claudio Ranieri nagyon mérges volt egyik játékosára, Aboubakar Kamarára, aki szerinte tiszteletlen volt a klubbal szemben.

A Fulham a 82. percben tizenegyeshez jutott, s bár Ranieri Mitrovicsot jelölte ki, Kamara hajthatatlannak bizonyult, ő végezte el a büntetőt, amelyet ki is hagyott.

„A mérkőzés előtt is megbeszéltük, hogy mindenképpen Mitrovics lövi a tizenegyest. Legutóbb azért lőhette Kamara, mert a csapattársa már nem volt a pályán. Most viszont azzal, hogy ellenszegült az utasításomnak, tiszteletlen volt velem, a csapattársaival, a szurkolókkal és a klubbal szemben is” – mondta mérgesen Ranieri.

A BBC riportere megkérdezte tőle, mit gondol, amikor Kamara kihagyta a tizenegyest.

„Meg akartam ölni. Nem normális, amit tett, meg is mondtam neki. Ez így nincs rendben” – mondta Ranieri.

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Everton 1–0 (Locadia 59.)
Fulham–Huddersfield Town 1–0 (Mitrovics 91.)
Leicester City–Cardiff City 0–1 (Camarasa 92.)
Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers 1–3 (Kane 22., ill. Boly 72., Jiménez 82., Hélder Costa 87.)
Watford–Newcastle United 1–1 (Doucouré 82., ill. Rondón 29.)
18.30:Liverpool–Arsenal (Tv:Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 19 16 3 43–7 +36 51
2. Tottenham 20 15 5 43–21 +22 45
3. Manchester City 19 14 2 3 51–15 +36 44
4. Chelsea 19 12 4 3 37–16 +21 40
5. Arsenal 19 11 5 3 41–25 +16 38
6. Manchester United 19 9 5 5 37–31 +6 32
7. Wolverhampton 20 8 5 7 23–23 0 29
8. Leicester City 20 8 4 8 24–23 +1 28
9. Watford 20 8 4 8 27–28 –1 28
10. Everton 20 7 6 7 31–30 +1 27
11. West Ham 19 8 3 8 27–28 –1 27
12. Bournemouth 19 8 2 9 27–33 –6 26
13. Brighton & Hove Albion 20 7 4 9 22–27 –5 25
14. Crystal Palace 19 5 4 10 17–25 –8 19
15. Newcastle 20 4 6 10 15–27 –12 18
16. Cardiff City 20 5 3 12 19–38 –19 18
17. Southampton 19 3 6 10 20–35 –15 15
18. Fulham 20 3 5 12 18–43 –25 14
19. Burnley 19 3 3 13 17–41 –24 12
20. Huddersfield Town 20 2 4 14 12–35 –23 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik