PL: máris megvan az MU egyik nyári igazolása, Birminghamből érkezik – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 06:59
null
Jack Grealisht jó ideje az MU kiszemeltjei közt emlegetik (Fotó: AFP)
Már a téli átigazolási időszakban is a Manchester United kiszemeltjei közt említették az Aston Villa angol szélsőjét, Jack Grealisht. A jelek szerint a „tánc” nem ért véget a transzferidőszak lezárultával. Az angol nyelvű goal.com azt írja, a felek szinte mindenben megegyeztek egymással, a birminghami és a manchesteri csapat már az utolsó simításokat végzi a szerződésen. Grealish pedig heti 100 ezer fontos bérrel nyit az Old Traffordon.  

 

Grealish Birminghamben nevelkedett, és a 2013–2014-es idényt leszámítva – amikor a Notts Countynál szerepelt kölcsönben – csak az Aston Villában futballozott.

Érdekesség, hogy Grealish 20 éves koráig ír utánpótlás-válogatott volt és csak 2016-ban, U21-esként lett angol.

A 24 éves labdarúgó a jelenlegi idényben 23 bajnokin hét gólt lőtt és öt gólpasszt adott. A Ligakupában további négy mérkőzésen két gól és két gólpassz a mérlege. Utóbbi sorozatban döntőre készülhet a Villával.

Grealish piaci értékét 35 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik