Megint Antonio! Manchesteri pontszerzésével benn maradt a West Ham

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 18:46
null
Megint Michail Antonio (30-assal)! A West Ham benn maradt (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 37. fordulójában a Manchester United hazai pályán csak 1–1-et ért el a West Ham Uniteddel szemben. Ezzel utóbbi biztossá tette a bennmaradását, előbbi pedig egy ponttal megelőzte a Leicester Cityt, így a záró körben elég neki egy újabb iksz a Bajnokok Ligája-indulás eléréséhez.

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Manchester United–West Ham United 1–1 (Greenwood 51., ill. Antonio 45+2.)
21.15: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

ÖSSZEFOGLALÓ

A január vége óta bombaformában lévő Manchester United igyekezett bekezdeni, és a 3. percben már másodszor kellett védenie Fabianskinak, előbb Martial löketét, majd Greenwood lövését hárította.

Az első negyedóra végéhez érve a január végén érkező Bruno Fernandes ügyetlenkedett el egy óriási lehetőséget, nem sokkal később Martial távoli próbálkozása szállt fölé. Az egyre inkább kiegyenlítődő meccsen Rashford is megtornáztatta a vendégek kapusát, majd Ogbonnának kellett belevetődnie Greenwood helyzetébe, de mindet megúszta a West Ham.

Ha pedig már így volt, akkor a játékrész végén meg is szerezte a vezetést: előbb Fosu-Mensah késett el nagyon, majd a szabadrúgás után Pogba kezezett, sAntonio magabiztosan lőtte be a büntetőt (0–1).



A 30 éves angol támadó a legutóbbi hat meccsén nyolcadszor volt eredményes.

A fordulást követően gyorsan válaszoltak a manchesteriek, Martial és Greenwood tetszetős összjátéka után utóbbi lőtte ki a bal alsót (1–1).

Greenwood az első tinédzser Romelu Lukaku (2012–2013, 14 gól) óta, aki egy PL-idényben 10 gólig eljut. Előtte angolként legutóbb Wayne Rooneynak sikerült ez, még 2004–2005-ben (11). Sőt, Greenwood beállította George Best, Brian Kidd és Wayne Rooney csúcsát, ami az egy idényben tétmeccsen szerzett gólok rekordját jelenti, 17 találattal.



Ezt követően kisebb meglepetésre igazából a londoni látogatók voltak aktívabbak, Bowen és Rice löketeivel riogattak, majd Antonio fejese kerülte el a kaput.

A végén még a csereként beálló Ighalo dönthetett volna, de maradt az 1–1, ezzel a West Ham United benn maradt, míg a Manchester Unitednek elég egy pont Leicesterben a BL-induláshoz.


AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 37 31 3 3 82–32 +50
96
2. Manchester City 37 25 3 9 97–35 +62 78
3. Manchester United 37 17 12 8 64–36 +28 63
4. Chelsea 37 19 6 12 67–54 +13
63
5. Leicester City 37 18 8 11 67–39 +28 62
6. Wolverhampton 37 15 14 8 51–38 +13 59
7. Tottenham 37 16 10 11 60–46 +14 58
8. Sheffield United 37 14 12 11 38–37 +1 54
9. Burnley 37 15 9 13 43–48 –5 54
10. Arsenal 37 13 14 10 53–46 +7 53
11. Everton 37 13 10 14 43–53 –10 49
12. Southampton 37 14 7 16 48–59 –11 49
13. Newcastle 37 11 11 15 37–55 –18 44
14. Crystal Palace 37 11 9 17 30–49 –19 42
15. West Ham 37 10 8 19 48–61 –13 38
16. Brighton & Hove Albion 37 8 14 15 37–53 –16 38
17. Aston Villa 37 9 7 21 40–66 –26 34
18. Watford 37 8 10 19 34–61 –27 34
19. Bournemouth 37 8 7 22 37–64 –27 31
20. Norwich City 37 5 6 26 26–70 –44 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik