Rashford-dupla süllyesztette el a Liverpoolt az Old Traffordon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.10. 13:26
null
Marcus Rashford duplával hálálta meg a kezdőcsapatba állítását (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójának nyitó rangadóján a Manchester United az Old Traffordon Marcus Rashford duplájával 2–1-re legyőzte a Liverpoolt. A Pool nyílt játékból képtelen volt ziccert kialakítani, Eric Bailly öngólja pedig nem volt elég „segítség”.

José Mourinho már a kezdőcsapat megadásával sorsdöntőt húzott a 200. Manchester United–Liverpool rangadón: karácsony óta először rakta a kezdő tizenegybe Marcus Rashfordot, aki aztán két szép góllal nyeregbe is ültette az MU-t, és eldöntötte a mérkőzést.

Az első bő tíz perc alapján persze igencsak távolinak tűnt a gól, hiszen a két együttes teljesen kioltotta egymást, nemhogy helyzet, de még egy parányit is veszélyes szituáció sem alakult ki. Amikor viszont igen, egyből gól is következett – villámgyors, egyszerű és kíméletlenül hatékony akciót vitt végig az MU.

David de Gea kirúgása után Romelu Lukaku visszalépett, magával húzva Dejan Lovrent. Lukaku remek ütemben ugrott fel, Lovren csak a földről nézte a belga centert, aki az üresen maradt résbe, a kirobbanó Marcus Rashford elé csúsztatott. Rashford sokkal jobban mérte fel a szituációt, mint embere, Trent Alexander-Arnold, belépett a liverpooli elé és megszerezte a labdát. A támadó egy visszacsellel végképp összebogozta a jobbhátvéd lábait, majd óriási erővel a hosszú sarokba lőtt – a 14. percben megszerezte a vezetést a United (1–0)!

Kérdés, hogy ha Lovren Lukakuval jött és „kiürítette” a mögötte levő területet, akkor miért nem vette fel egyáltalán a harcot a magas labdáért – a hibát aztán Alexander-Arnold rossz helyezkedéssel tetézte, a Manchester United pedig azonnal büntetett.

A Liverpool mezőnyfölénybe került, ám ezt nem tudta helyzetekre váltani, Mohamed Szalah meg labdához is alig ért, így aztán a látogatók támadójátéka szinte teljesen megbénult. A legnagyobb egyenlítési lehetőséget egy szöglet hozta, amely után Virgil van Dijk közelről a kapu mellé fejelt.

A kihagyott helyzetre újabb gól volt a válasz. A 24. percben megint De Gea rúgta ki a labdát, Lukaku megint megnyerte a párharcot Lovrennel szemben, de most nem csúsztatott, hanem kapu felé fordult. A belga center Juan Matához továbbított, aki helyzetbe került, ám az előtte álló Van Dijkről balra, Rashford elé pattant a labda – a fiatal csatár köszönte a lehetőséget, és megszerezte a második gólt (2–0).

A félidő hajrájában Roberto Firmino próbálkozott több lövéssel, azonban mindig középre célzott, igazán nagy helyzet meg csak az MU előtt adódott, de Mata látványos mozdulattal kapu mellé húzott egy bal oldali beadást. Jürgen Kloppnak ki kellett találnia valamit, mert az első félidő nagyon egyértelműen a United elképzelései szerint alakult...

A második játékrész elején a Liverpool be tudta nyomni kapuja elé a manchesterieket, ám helyzeteket továbbra sem tudott kialakítani – megint be kellett érnie egy szöglet utáni, pontatlan Van Dijk-fejessel. A szépítés teljesen váratlanul jött a 66. percben: Sadio Mané húzott el a bal oldalon, beadására az addig remekül játszó Eric Bailly felugrott, csakhogy felszabadítás helyett saját kapujának jobb alsó sarkába lőtt – öngól. Ritka szerencsétlen mozdulat és 2–1!

A hajrára fordulva továbbra is hadilábon állt a helyzetkihasználással a Liverpool, Jürgen Klopp pedig a végére lehozta szélső hátvédeit, és beküldte előbb Georginio Wijnaldumot, majd Dominic Solanke-t is. Nem használt: a Liverpool sorra rúgta a szögleteket, ám nyílt játékból képtelen volt helyzetet kialakítani, és 2–1-re alulmaradt az egész mérkőzésen sokkal hatékonyabb Manchester Uniteddel szemben. A megérdemelt győzelmet arató MU megerősítette második helyét a táblázaton.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Manchester United–Liverpool 2–1(Rashford 14., 24., ill. Bailly 66. – öngól)
Everton–Brighton & Hove Albion 2–0 (Bong 60. – öngól, Tosun 76.)
Huddersfield Town–Swansea City 0–0
Newcastle United–Southampton 3–0 (Kenedy 2., 29., Ritchie 57.)
West Bromwich Albion–Leicester City 1–4 (Rondón 8., ill. Vardy 21., Mahrez 62., Iheanacho 76., Iborra 94.)
West Ham United–Burnley 0–3 (Barnes 66., Wood 70., 81.)
Chelsea–Crystal Palace 2–1 (Willian 25., Kelly 32. – öngól, ill. Van Aanholt 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 29 25 3 1 83–20 +63 78
2. Manchester United 30 20 5 5 58–23 +35 65
3. Liverpool 30 17 9 4 68–34 +34 60
4. Tottenham 29 17 7 5 55–24 +31 58
5. Chelsea 30 17 5 8 52–27 +25 56
6. Arsenal 29 13 6 10 52–41 +11 45
7. Burnley 30 11 10 9 27–26 +1 43
8. Leicester City 30 10 10 10 45–43 +2 40
9. Everton 30 10 7 13 35–49 –14 37
10. Watford 29 10 6 13 39–47 –8 36
11. Brighton & Hove Albion 30 8 10 12 28–40 –12 34
12. Bournemouth 29 8 9 12 34–44 –10 33
13. Newcastle 30 8 8 14 30–40 –10 32
14. Swansea 30 8 7 15 25–42 –17 31
15. Huddersfield Town 30 8 7 15 25–50 –25 31
16. West Ham 30 7 9 14 36–57 –21 30
17. Southampton 30 5 13 12 29–44 –15 28
18. Crystal Palace 30 6 9 15 28–48 –20 27
19. Stoke City 29 6 9 14 28–54 –26 27
20. West Bromwich Albion 30 3 11 16 23–47 –24 20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik