A szünet után jöttek a gólok, hárommal nyert a Man. City

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.26. 13:20
null
Sterling gólja adta meg az alaphangot a második félidőben (Fotó: AFP)
Habár az első félidő nem hozott gólt, a szünet után beindult a Manchester City, amely végül 3–0-ra legyőzte az Aston Villát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának szombati első mérkőzésén.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Manchester City–Aston Villa 3–0 (Sterling 46., De Bruyne 65., Gündogan 70.)
Kiállítva: Fernandinho (Man. City, 87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

ÖSSZEFOGLALÓ

A legutóbbi kilenc, Aston Villa elleni hazai bajnokiját egyaránt megnyerte a Manchester City, ráadásul összesen 30–4-es gólkülönbséggel, így a birminghamiek elleni találkozó jó esélyt kínált arra, hogy a címvédő csökkentse hátrányát a Tottenhammel rangadót játszó Liverpool mögött.

Pep Guardiola ezúttal is Gabriel Jesust jelölte a kezdőcsapatba Sergio Agüero kárára, és nem hiányzott sok, hogy a Crystal Palace ellen betaláló brazil támadó már a mérkőzés elején góllal igazolja a spanyol szakember döntését: az elé pattanó labdával kapura fordult az ötösnél, a lövés azonban nem volt elég pontos, és elkerülte a bal alsó sarkot.

A jó iramban kezdődő összecsapás első 15-20 percében a hazaiak alig engedték levegőhöz jutni a vendégeket, azt követően viszont pontatlanabbá vált a City játéka, sőt, nem sok híja volt, hogy az Aston Villa kerüljön előnybe: John McGinn lövését egy kézzel védte Ederson, a kipattanóra rástartoló Douglas Luiz Joao Cancelo szorításában elesett, a VAR használata után végül szögletet ítéltek.

A félidő hajrájában David Silva szerezhette volna meg a hőn áhított gólt, a spanyol azonban Raheem Sterling visszagurítása után, ha centikkel is, de a bal sarok mellé lőtt.

A szünet után aztán beindult a City, amely rögtön a második félidő első percében megszerezte a vezetést: Ederson kirúgása után Gabriel Jesus csúsztatta tovább a labdát, Sterling pedig lefutotta a védőjét, majd a jobb alsóba lőtt (1–0). Az angol szélső szezonbeli 14. tétmérkőzésén a 13. gólját jegyezte.

Az egyre inkább belelendülő Manchester City a félidő közepén végleg eldöntötte a három pont sorsát: előbb Kevin De Bruyne a tizenhatos sarkáról érkező beadása kötött ki a hosszú sarokban – valószínűleg David Silva is hozzáért, de a belgának adták a gólt –, majd Ilkay Gündogan lőtt látványos mozdulattal a kapuba (3–0). A második gólnál kérdéses volt az is, hogy Sterling lesen volt-e, illetve zavarta-e a kapust, ám végül a VAR segítségével megadták a találatot.

Hogy ne legyen teljes örömünnep a győzelem, arról Fernandinho gondoskodott: a 200. angol bajnokiját játszó brazil teljesen felesleges második sárga lappal állíttatta ki magát a hajrában: talán kibírja a hiányát a csapat, a következő ellenfél ugyanis a Leicester Citytől 9–0-s vereséget szenvedő Southampton lesz.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Manchester City–Aston Villa 3–0
(Sterling 46., De Bruyne 65., Gündogan 70.)
Brighton–Everton 3–2
(Gross 15., Maupay 79. – 11-esből, Digne 94. – öngól, ill. Webster 20. – öngól, Calvert-Lewin 74.)
Watford–Bournemouth 0–0
West Ham–Sheffield United 1–1 (Snodgrass 44., ill. Mousset 68.)
Burnley–Chelsea 2–4 (J. Rodriguez 86., McNeil 89., ill. Pulisic 21., 45., 56., Willian 58.)
AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 9 8 1 21–7 +14 25
2. Manchester City 10 7 1 2 32–9 +23 22
3. Leicester City 10 6 2 2 25–8 +17 20
4. Chelsea 10 6 2 2 23–16 +7 20
5. Arsenal 9 4 3 2 13–12 +1 15
6. Crystal Palace 9 4 2 3 8–10 –2 14
7. Sheffield United 10 3 4 3 9–8 +1 13
8. Bournemouth 10 3 4 3 13–13 0 13
9. West Ham 10 3 4 3 12–14 –2 13
10. Tottenham 9 3 3 3 15–13 +2 12
11. Burnley 10 3 3 4 14–15 –1 12
12. Brighton & Hove Albion 10 3 3 4 12–14 –2 12
13. Wolverhampton 9 2 5 2 12–12 0 11
14. Aston Villa 10 3 2 5 15–16 –1 11
15. Manchester United 9 2 4 3 10–9 +1 10
16. Everton 10 3 1 6 10–16 –6 10
17. Newcastle 9 2 2 5 5–14 –9 8
18. Southampton 10 2 2 6 9–25 –16 8
19. Norwich City 9 2 1 6 10–21 –11 7
20. Watford 10 5 5 5–21 –16 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik