PL: ötöt lőtt az Arsenal és a Liverpool, nem botlott az MU és a City sem

Vágólapra másolva!
2019.02.27. 22:56
null
Özil már a 4. percben megszerezte a vezetést az Arsenalnak (Fotó: AFP)
Magabiztos győzelmet aratott az Arsenal és a Liverpool is az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. Előbbi a Bournemouth ellen 5–1-re, utóbbi a Watford ellen 5–0-ra tudott nyerni. A Manchester City, ha csak egy góllal is, de behúzta a West Ham United elleni hazai találkozóját, míg a Manchester United Ole Gunnar Solskjaer tizenegyedik Premier League-találkozóján is veretlen maradt – ezúttal a Palace otthonában szerezte meg a három pontot.

Az Emiratesben már a 4. percben megszületett az első gól, Mesut Özil a 85. mérkőzését játszotta az Arsenal közönsége előtt, és az 50. találatból vette ki közvetlenül a részét (19 gól, 31 assziszt) – ezúttal befejezőként (1–0). A 27. percben Henrih Mhitarjan duplázta meg a hazai fórt Özil önzetlenül visszatett labdáját vágva 8 méterről a Bournemouth hálójába (2–0).

A 30. percben szépített a vendégcsapat, Lys Mousset mattolta Bernd Lenót, csakhogy a fordulás után szinte azonnal visszaállítsa a kétgólos különbséget az Arsenal Laurent Koscielny révén (3–1). A 59. percben az addig több ígéretes helyzetet is elpuskázó Pierre-Emerick Aubameyang pecsételte meg a Bournemouth sorsát (4–1). A csereként beálló Alexandre Lacazette a 78. minutumban állította be az 5–1-es végeredményt.

A Fulham a szintén a kiesés elől menekülő Southampton otthonában folytatta mélyrepülését. A londoni klub Oriol Romeu jól eltalált átlövésével került hátrányba (1–0); majd James Ward-Prowse vágott a kapuba egy kipattanót, megduplázva a hazai előnyt (2–0). A Fulham innen már nem tudott visszajönni a mérkőzésbe és egyre jobban leszakadni látszik, míg a Southampton megelőzte a kedden vereséget szenvedő Cardiff Cityt és már a 17. – bennmaradást jelentő – helyen áll.

Mané szenzációs gólt sarkazott a Watford kapujába (Fotó: AFP)
Mané szenzációs gólt sarkazott a Watford kapujába (Fotó: AFP)

Az éllovas Liverpool nem hibázott a Watford ellen. Jürgen Klopp együttese már a 20. percben 2–0-ra vezetett köszönhetően a Sadio Mané és Trent Alexander-Arnold duójának, utóbbi kétszer adott középre veszélyesen a jobb szélről, előbbi pedig kétszer vette be ezen átadásokból a watfordi kaput – másodjára egészen bravúros gólt sarkazva.

A második játékrészben a kisebb sérüléssel bajlódó Firminót helyettesítő Divock Origi is betalált (3–0). A végjátékban Virgil van Dijk is gólt szerzett – ki más, mint a négyből három gólt előkészítő Alexander-Arnold asszisztjából (4–0). Ezzel pedig még mindig nem volt vége: a gólpasszversenyben nagyon leszakadni nem akaró bal szélső védő, Andrew Robertson is előkészített egy Van Dijk-találatot, a Liverpool pedig ezzel beállította az 5–0-s végeredményt.

A vártnál jobban megszenvedett a Manchester City a West Ham Uniteddal szemben, ám végül Sergio Agüero tizenegyesből szerzett góljával csak behúzta a három pontot (1–0). Pedig a mezőnyfölénnyel nem volt gond: Pep Guardiola együttese már 30 percnyi játék után tíz lövésnél járt, miközben közel nyolcvan százalékban birtokolta a labdát. A londoni csapat hálóját őrző Lukasz Fabianszki újabb találkozón bizonyította, 33 évesen sem rossz kapus: hét védéssel, köztük nem egy bravúrral zárta az összecsapást.

Tapad közvetlen riválisaira az Ole Gunnar Solskjaer vezette Manchester United is, amely a norvég tréner irányításával a 11. bajnokiján is veretlen maradt (9 győzelem, 2 döntetlen) – ezúttal a Crystal Palace otthonából elorozva a három pontot. Az utóbbi időben mellőzött Romelu Lukaku duplázott, kihasználva, hogy Marcus Rashford kisebb sérülése miatt ismét a United kezdőcsapatában kapott helyet (2–0). S bár Joel Ward lévén a Palace a 66. percben szépített, a hajrában Ashley Young találatával az MU bebiztosította a sikerét (1–3).

A CHELSEA–TOTTENHAM RANGADÓRÓL ITT OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Arsenal–AFC Bournemouth 5–1 (Özil 4., Mhitarjan 27., Koscielny 47., Aubameyang 59., Lacazette 78., ill. Mousset 30.)
Southampton–Fulham 2–0 (Romeu 23., Ward Prowse 40.)

Chelsea–Tottenham Hotspur 2–0 (Pedro 57., Trippier 85. – öngól)
Crystal Palace–Manchester United 1–3 (Lukaku 33., 52., A. Young 83., ill. J. Ward)
Liverpool–Watford 5–0 (Mané 9., 20., Origi 66., Van Dijk 80., 83.)
Manchester City–West Ham United 1–0 (Agüero 59. – tizenegyesből)

 

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 28 21 6 1 64–15 +49 69
2. Manchester City 28 22 2 4 75–20 +55 68
3. Tottenham 28 20 8 55–29 +26 60
4. Arsenal 28 17 5 6 60–38 +22 56
5. Manchester United 28 16 7 5 55–36 +19 55
6. Chelsea 27 16 5 6 47–29 +18 53
7. Wolverhampton 28 11 7 10 35–35 0 40
8. Watford 28 11 7 10 39–40 –1 40
9. Everton 28 10 6 12 39–39 0 36
10. West Ham 28 10 6 12 35–41 –6 36
11. Leicester City 28 10 5 13 34–39 –5 35
12. Bournemouth 28 10 4 14 39–53 –14 34
13. Newcastle 28 8 7 13 26–34 –8 31
14. Crystal Palace 28 8 6 14 32–38 –6 30
15. Burnley 28 8 6 14 31–50 –19 30
16. Brighton & Hove Albion 27 7 6 14 29–41 –12 27
17. Southampton 28 6 9 13 30–46 –16 27
18. Cardiff City 28 7 4 17 25–55 –30 25
19. Fulham 28 4 5 19 26–63 –37 17
20. Huddersfield Town 28 3 5 20 15–50 –35 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik