Mané fejese és Szalah bombája döntött a rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.14. 17:19
null
Mohamed Szalah két hónap után volt ismét eredményes bajnoki meccsen az Anfielden (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójának rangadóján a Liverpool Sadio Mané fejesével és Mohamed Szalah bombájával 2–0-ra legyőzte a Chelsea-t.

A Premier League bajnoki címéért folyó versenyben a forduló előtt a Liverpool kétpontos előnnyel vezetett a Manchester City előtt, ám a City eggyel kevesebb meccset játszott. Így Jürgen Klopp együttesének a rangadón is meg kellett szereznie a három pontot.

Pláne úgy, hogy a Man. City 3–1-re nyert idegenben a Crystal Palace ellen közvetlenül a Pool–Chelsea meccs előtt. A Chelsea a 4. helyen állt, Maurizio Sarri csapatának a BL-szereplésért vívott szoros harc miatt kellett a győzelem.

Az első félidőben veszélyesebben játszott a Liverpool, de a Chelsea védelme többnyire jól zárt. A 14. percben Szalah ment el David Luiz mellett az alapvonalhoz közel a tizenhatoson belül. Az egyiptomi elesett, de Michael Oliver játékvezető nem ítélt büntetőt.

 


 

A 38. percben Sadio Mané lőtt keményen kapura, de David Luiz remekül blokkolt.

A Chelsea-nél Eden Hazard és Willian jelentette a legnagyobb veszélyt a hazai kapura, de a Pool-védelem jól zárt.

A második félidőt óriási energiával kezdte a Liverpool. A Chelsea kielégítően bekkelt, de csak öt percig. Az 51. percben Jordan Henderson beadását Mané két méterről az üres kapuba fejelte.

 




 

Nem állt meg a Liverpool, 142 másodperccel később Mohamed Szalah hatalmas gólt lőtt 22 méterről. Ez volt az egyiptomi 51. találata a PL-ben.

 



 

Nem sokon múlt a Chelsea szépítése: egy perccel később Eden Hazard óriási helyzetbe került 11 méterre a hazai kaputól, de hiába lőhetett tisztán, a kapufát találta el. Majd két perccel később megint gólhelyzetig jutott, de ez is kimaradt.

A Chelsea feltámadása néhány percig tartott, utána nem tudott nagyobb helyzetet kialakítani. Jürgen Klopp csapata megtartotta előnyét, és ezzel fontos rangadót nyert meg.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ

Liverpool–Chelsea 2–0 (Mané 51., Szalah 53.)

KORÁBBAN
Crystal Palace–Manchester City 1–3 (Milivojevics 81., ill. Sterling 15., 63., Gabriel Jesus 90.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Leicester City–Newcastle United 0–1
(Ayoze Pérez 32.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Tottenham Hotspur–Huddersfield Town 4–0 (Wanyama 24., Lucas 27., 87., 93.)
Brighton & Hove Albion–AFC Bournemouth 0–5
(Gosling 33., Fraser 54., Brooks 74., C. Wilson 81., Stanislas 92.)
Burnley–Cardiff City 2–0 (C. Wood 31., 92.)
Fulham–Everton 2–0 (Cairney 46., Babel 68.)
Southampton–Wolverhampton Wanderers 3–1 (Redmond 2., 30., S. Long 71., ill. Boly 28.)
Manchester United–West Ham United 2–1 (P. Pogba 19., 80. – mindkettőt 11-esből, ill. Felipe Anderson 49.)

HÉTFŐN
21.00:Watford–Arsenal (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool FC
34 26 7 1 77–20 +57 85
2. Manchester City 33 27 2 4 86–22 +64 83
3. Tottenham 33 22 1 10 64–34 +30 67
4. Chelsea 34 20 6 8 57–36 +21 66
5. Manchester United 33 19 7 7 63–44 +19 64
6. Arsenal 32 19 6 7 65–40 +25 63
7. Leicester City 34 14 5 15 46–45 +1 47
8. Wolverhampton 33 13 8 12 41–42 –1 47
9. Everton 34 13 7 14 46–44 +2 46
10. Watford 32 13 7 12 47–47 0 46
11. West Ham United
34 12 6 16 42–52 –10 42
12. AFC Bournemouth 34 12 5 17 49–61 –12 41
13. Crystal Palace 34 11 6 17 40–46 –6 39
14. Burnley 34 11 6 17 42–60 –18 39
15. Newcastle 34 10 8 16 32–43 –11 38
16. Southampton 33 9 9 15 39–54 –15 36
17. Brighton & Hove Albion 32 9 6 17 32–51 –19 33
18. Cardiff City 33 8 4 21 28–63 –35 28
19. Fulham 34 5 5 24 32–76 –44 20
20. Huddersfield Town 34 3 5 26 19–67 –48 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik