PL: legyőzték a Spurst, mert nem hallgattak a menedzserre

Vágólapra másolva!
2018.09.03. 20:26
Mint ismert, a Watford hiába került hátrányba, végül fordított, és legyőzte az esélyesebb Tottenhamet a Premier League negyedik fordulójában. A győztes hazaiak futballistája, Troy Deeney elárult egy apró kulisszatitkot, ami végül a siker kulcsának bizonyult.

A Watford mindkét Tottenham elleni gólja rögzített szituáció után született: mindkétszer José Holebas adta a gólpasszt, először egy szabadrúgása után Deeney fejelt a kapuba, majd egy sarokrúgását követően Craig Catchart szintén fejjel szerezte meg a hazaiak győztes találatát.

Deeney ezután közölte a sajtóval, bár Javi Gracia menedzsernek nagy szerepe van abban, hogy sikeresek a pontrúgások után, ezt a két konkrét esetet nem a spanyol gyakoroltatta a csapattal, hanem a játékosok találták ki.

„Vannak érdemei abban, hogy ennyit dolgozik a rögzített szituációkon. Az a vicces, hogy azt a kettőt, amit gyakoroltatott, nem csináltuk. Nem hallgattunk rá, a saját utunkat jártuk, és bejött. Ezúttal játékosoké az érdem. De ha kihagyjuk, megvert volna minket!”

Match of the Day on Twitter

We're not gonna give Holebas too much credit - he moans too much." #MOTD2 https://t.co/aior1QfXz1

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ

Watford–Tottenham Hotspur 2–1 (Deeney 69., Cathcart 76., ill. Doucouré 53. – öngól)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik