PL: klubrekordot állított be a Pool a „szentek” legyőzésével

Vágólapra másolva!
2019.08.17. 17:58
null
Roberto Firmino idénybeli első gólját szerezte (Fotó: AFP)
A Premier League 2. fordulójának szombat délutáni mérkőzésdömpingjéből kiemelkedett a Liverpool Southampton otthonában aratott 2–1-es sikere, amivel a friss európai Szuperkupa-győztes vendégek sorozatban a 11. bajnoki mérkőzésüket is megnyerték, és beállították a vonatkozó klubcsúcsot. Külön említést érdemel a Norwich City finn csatára, Teemu Pukki, aki mesterhármast szerzett a Newcastle elleni 3–1-es győzelem alkalmával.

Nem állíthatjuk, hogy a Liverpool számára az előjelek a legkedvezőbben alakultak a Southampton otthonában rendezett mérkőzést megelőzően, elegendő csak a kapusposzton történt problémákra gondolni. Az első számú Alisson sérülése után a szerdai európai Szuperkupa-mérkőzésen hőssé váló Adrián is kidőlt a sorból, s csak a mérkőzés előtti percekben derült ki, hogy végül is tudja vállalni a játékot.

Szükség is volt a tudására az első félidőben, mert – bár a Liverpool birtokolta jóval többet a labdát az első félidőben – a legnagyobb helyzetet a Southampton alakította ki a találkozó első fél órájában: szöglet után a japán Josida Maja közeli fejesét kellett a 32 éves spanyol kapusnak bravúrral védenie.

A Liverpool ugyan továbbra is fölényben játszott, de ez a fölény egészen a ráadásig meddőnek bizonyult: az első félidő hosszabbításában aztán Sadio Mané labdát kapott a tizenhatos bal sarkánál, és jó csel után óriási gólt ragasztott a hosszú felsőbe (0–1).

A Liverpool szenegáli támadója tehát betalált előző csapatának: 2014 szeptemberétől 2016 júniusáig volt a „szentek” játékosa, 75 meccsen 25 gólt szerzett – köztük azt a kettőt, amely hozzájárult a Liverpool 3–2-es legyőzéséhez 2016 márciusában (máig ez az utolsó alkalom, amikor a Southampton bajnoki mérkőzésen legyőzte a Poolt).

A második félidőben a vendégek már nem csak meddő fölényben voltak: előbb James Milner, majd Mohamed Szalah is gólt szerezhetett volna az első negyedórában, de vagy nem céloztak pontosan, vagy Angus Gunn, a vendégek kapusa hárított.

A 72. percig bírták a hazaiak a nagy nyomást, ekkor a néhány perccel korábban óriási ziccert hibázó Firmino laposan a jobb alsó sarokba lőtt 17 méterről, amivel eldöntötte a három pont sorsát – gondolhatták a vendégek szimpatizánsai (0–2).

A 83. percben ugyanis a csereként beálló korábbi Liverpool-támadó, Danny Ings is feliratkozott a gólszerzők közé, bár erről vélhetően ő tehetett a legkevésbé. A fentebb magasztalt Adrián gyakorlatilag lábon lőtte, 1–2. Sőt, a volt liverpooli csatár lábában három perccel később az egyenlítés is ott volt, és benne is maradt, amikor egy éles beadást alig lőtt mellé.

A Liverpool izgalmas hajrát követően behúzta a győzelmet, amivel beállította a sorozatban megnyert Premier League-mérkőzések klubcsúcsát, hiszen 11. alkalommal győzött egymás után.

Az újonc Norwich az első fordulóban simán kikapott a Liverpool vendégeként 4–1-re az Anfielden, s a vendégek gólját akkor Teemu Pukki szerezte. Az előző idényben a másodosztályban 29 találattal gólkirályi címet szerző finn támadó a jelek szerint nem bír leállni: a Newcastle ellen mesterhármast szerzett, ezzel Robbie Fowler és Gianluca Vialli után az első játékos lett a Premier League-ben, aki csapata első két mérkőzésén négyszer is eredményes tudott lenni. A Norwich végül 3–1-re legyőzte a Newcastle-t.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ

Aston Villa–AFC Bournemouth 1–2 (David Luiz 71., ill. J. King 2. – 11-esből, H. Wilson 12.)
Brighton & Hove Albion–West Ham United 1–1 (Trossard 65., ill. Chicharito 62.)
Everton–Watford 1–0 (Bernard 10.)
Norwich City–Newcastle United 3–1 (Pukki 32., 63., 75., ill. Shelvey 93.)
Southampton–Liverpool 1–2 (Ings 83., ill. Mané 45+1., Firmino 72.)

KÉSŐBB
Manchester City–Tottenham Hotspur 2–2 (Sterling 20., Agüero 35., ill. Lamela 23., Lucas Moura 56.)

KORÁBBAN
Arsenal–Burnley 2–1
(Lacazette 13., Aubameyang 64., ill. Barnes 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 2 2 6–2 +4 6
2. Arsenal 2 2 3–1 +2 6
3. Manchester City 2 1 1 7–2 +5 4
4. Brighton & Hove Albion 2 1 1 4–1 +3 4
5. Tottenham 2 1 1 5–3 +2 4
6. Bournemouth 2 1 1 3–2 +1 4
7. Everton 2 1 1 1–0 +1 4
8. Manchester United 1 1 4–0 +4 3
9. Burnley 2 1 1 4–2 +2 3
10. Norwich City 2 1 1 4–5 –1 3
11. Sheffield United 1 1 1–1 0 1
12. Wolverhampton 1 1 0–0 0 1
12. Leicester City 1 1 0–0 0 1
12. Crystal Palace 1 1 0–0 0 1
15. West Ham 2 1 1 1–6 –5 1
16. Aston Villa 2 2 2–5 –3 0
17. Newcastle 2 2 1–4 –3 0
18. Southampton 2 2 1–5 –4 0
19. Watford 2 2 0–4 –4 0
19. Chelsea 1 1 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik