Jürgen Klopp Andrew Robertsont vigasztalja: a német menedzser szerint immár nincs nyomás a Liverpoolon (Fotó: AFP)

 

„Először is gratulálok a Watfordnak, megérdemelt győzelmet aratott. Az első félidőben nem működtek az elképzeléseink a pályán, nem alakítottunk ki elég helyzetet, ez vezetett a vereséghez. De ez csak egy futballmeccs, el kell ismernünk, hogy a Watford jobb volt ma – idézi a Guardian Jürgen Kloppot, aki nem szomorkodik, hogy csapata nem döntheti meg az Arsenal nagy rekordját. – Nem dönthetsz rekordokat, ha rekordokat akarsz dönteni. Ez úgy lehetséges, ha mindig a következő lépésre koncentrálsz.

Biztos volt, hogy előbb-utóbb elveszítünk egy mérkőzést. Nem vártuk, de tudtuk, hogy meg fog történni. Én inkább pozitívan látom a történteket, mivel mostantól újra felszabadultan játszhatunk. Nem kell azért bekkelnünk, hogy meglegyen a rekord, újra a győzelemért léphetünk pályára.”

A Liverpool – amely egy kaput eltaláló lövéssel zárta a Watford elleni találkozót – még mindig a bajnoki cím első számú várományosa, hiszen 22 pont az előnye az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Manchester City előtt. Mindez azt jelenti, hogy a listavezetőnek a hátralévő 10 Premier League-meccsén elég 12 pontot szereznie, hogy harminc év után újra bajnoki címet ünnepelhessen.

Ezzel szemben a Watfordnál a legfőbb prioritás a bennmaradás kiharcolása – a gárda jelenleg csak jobb gólkülönbségének köszönhetően nincs kieső helyen.

„Nagyon elégedett vagyok, de ne feledjük, ez csak egy mérkőzés. A következő tíz találkozón meg kell próbálnunk hasonló teljesítményt nyújtani. Mostanában nem úgy alakultak az eredmények, ahogy szerettük volna. Ma viszont rendkívül jól futballoztunk, és ez a legfontosabb” – mondta a BBC-nek Nigel Pearson.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ

Watford–Liverpool 3–0 (I. Sarr 54., 60., Deeney 72.)
KORÁBBI EREDMÉNYEK
AFC Bournemouth–Chelsea 2–2
(Lerma 54., J. King 57., ill. Alonso 33., 85.)
Newcastle United–Burnley 0–0

West Ham United–Southampton 3–1 (J. Bowen 15., Haller 40., Antonio 54., ill. Obafemi 31.)
Brighton–Crystal Palace 0–1 (J. Ayew 70.)

VASÁRNAP
15.00: Everton–Manchester United (Tv: Spíler1)
15.00: Tottenham Hotspur–Wolverhampton Wanderers

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Norwich City–Leicester City 1–0 (J. Lewis 70.)

AZ ÁLLÁS 
  1. Liverpool 28 26 1 1 64–20 +44 79
  2. Manchester City 27 18 3 6 68–29 +39 57
  3. Leicester City 28 15 5 8 54–28 +26 50
  4. Chelsea 28 13 6 9 47–39   +8 45
  5. Manchester United 27 11 8 8 41–29 +12 41
  6. Tottenham Hotspur
27 11 7 9 44–36   +8 40
  7. Sheffield United 27 10 10 7 29–26   +3 40
  8. Wolverhampton 27 9 12 6 38–32   +6 39
  9. Burnley 28 11 5 12 34–39   –5 38
10. Arsenal 27 8 13 6 39–36   +3 37
11. Everton 27 10 6 11 36–41   –5 36
12. Crystal Palace 28 9 9 10 25–32   –7 36
13. Southampton 28 10 4 14 35–51 –16 34
14. Newcastle United
28 8 8 12 24–41 –17 32
15. Brighton & Hove Albion 28 6 10 12 32–40   –8 28
16. West Ham United
28 7 6 15 35–49 –14 27
17. Watford 28 6 9 13 27–43 –16 27
18. Bournemouth 28 7 6 15 28–45 –17 27
19. Aston Villa 27 7 4 16 34–52 –18 25
20. Norwich City 28 5 6 17 25–51 –26 21