PL: kétszer jött vissza hátrányból a Pool, a 94. percben aztán…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.12. 15:28
null
Mohamed Szalah kiharcolt egy tizenegyest és szerzett egy gólt első bajnoki meccsén a Liverpoolban (Fotó: AFP)
A Liverpool drámai mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott a Watforddal az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) nyitó fordulójában.

Vélhetően nem így képzelte el Jürgen Klopp a Liverpool szezonkezdetét: nem elég, hogy a klubnál áll a bál Philippe Coutinho átigazolási kérelme miatt, a Liverpool már a 8. percben hátrányba került!

Egy szöglet után Stefano Okaka fejelhetett senkitől sem zavartatva, közvetlen közelről a vendégek kapujába (1–0).

A 29. percben aztán jött az egyenlítés, Sadio Mané szép akció végén nyolc méterről tekert a bal felsőbe (1–1), sokáig azonban nem örülhetett a Liverpool, három perccel később ugyanis Abdoulaye Doucouré három méterről talált be – a liverpooli védelem nem volt a helyzet magaslatán (2–1).

A Klopp-alakulat az első játékrészben ugyan nagy mezőnyfölényt alakított ki, ám ez lehetőségekben nem mutatkozott meg, mindössze egy kaput eltaláló lövése volt (azt Mané be is vágta).

Az 55. percben Roberto Firmino is eredményes volt, miután a Pool javára tizenegyest ítélt a játékvezető, Mohamed Szalah-t ugyanis buktatta Gomes kapus. A brazil higgadtan értékesítette a büntetőt (2–2).

Csupán két perc telt el, és Szalah főszereplővé avanzsált – Firminót remek ütemben ugratta ki Moreno, a csatár hibátlanul emelt középre az érkező Szalah elé, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát (2–3).

Az összecsapás első öt, kaput is eltaláló lövéséből egyaránt gól született!

Amikor már mindenki elkönyvelte a Liverpool sikerét, jött a meglepetés: a hosszabbítás negyedik percében érkezett Miguel Britos, akiről egy szöglet után hihetetlenül szerencsés módon pattant meg a labda, ami végül a vendégek kapujában kötött ki (3–3).

Klopp dühönghetett, csapata az utolsó pillanatokban veszített pontokat, a végeredmény 3–3 lett.

Gólok

ANGOL PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Watford–Liverpool 3–3 (Okaka 8., Doucouré 32., Britos 94., ill. Mané 29., Firmino 55. – 11-esből., Szalah 57.)

KÉSŐBB
16.00:
Chelsea–Burnley (Tv: Spíler Tv)
16.00: Crystal Palace–Huddersfield Town
16.00: Everton–Stoke City
16.00:
Southampton–Swansea City
16.00: West Bromwich Albion–AFC Bournemouth
18.30: Brighton & Hove Albion–Manchester City (Tv: Spíler Tv)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Arsenal–Leicester City 4–3 (Lacazette 2., Welbeck 45+2., Ramsey 83., Giroud 85., ill. Okazaki 5., Vardy 29., 56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik