PL: kétgólos előnyről ikszelt az Arsenal; MU 2000!

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.10.27. 19:34
null
A Crystal Palace kiharcolta a döntetlent az Arsenal otthonában (Fotó: AFP)
Hiába vezetett már a 9. percben két góllal az Arsenal, a londoni rangadó 2–2-es döntetlennel végződött a Crystal Palace ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában. A Manchester United simán nyert, a manchesteriek megszerezték 2000. góljukat a PL-ben, és megszakították pocsék idegenbeli sorozatukat.

ARSENAL–CRYSTAL PALACE

Alaposan bekezdett a Crystal Palace ellen az utóbbi hetekben gyengélkedő Arsenal, amely az első tíz percben kétszer is betalált szöglet után: előbb Szokratisz Papasztathopulosz lőtt a rövid sarokba, majd 106 másodperccel később David Luiz is kihasználta a vendégek figyelmetlenségét (2–0).

Az addig nem sokat mutató Crystal Palace viszonylag váratlanul szépített az első fél órát elhagyva, a Wilfried Zahával szembeni szabálytalanságért megítélt tizenegyest Luka Milivojevics váltotta gólra (2–1).

A szünet után újabb figyelmetlenséget követett el a hazai csapat, ezúttal David Luiz maradt le a középen berobbanó Jordan Ayew-ról, aki köszönte szépen a lehetőséget, és egyenlített (2–2). A ghánai válogatott támadó az előző nyolc PL-mérkőzésén a negyedik gólját jegyezte, összehasonlításképpen korábban 34 meccs kellett neki ugyanehhez a mennyiséghez.

Az Arsenalt felébresztette a kapott gól, Unai Emery csapata teljesen átvette a játék irányítását, s bár Papasztathopulosz ismét betalált, Calum Chambers szabálytalansága (?) miatt nem adták meg a gólt, így maradt a döntetlen.

NORWICH–MANCHESTER UNITED

Nyolc nyeretlen idegenbeli bajnokival a háta mögött készült a Norwich ellen a Manchester United, amelynek még sohasem volt ilyen hosszú sorozata a Premier League-ben. Nos, Ole Gunnar Solskjaer ezúttal nagyszerűen felkészítette csapatát az újonc elleni összecsapásra, és még az is belefért a vendégeknek, hogy Marcus Rashford és Anthony Martial is kihagyjon egy tizenegyest!

A két támadó még így is betalált – ezzel megvan a PL első olyan duója, amely egy mérkőzésen gólt szerzett és kihagyott egy tizenegyest –, ráadásul Scott McTominay révén a 2000. MU-gól is meglett a Premier League-ben, a Norwich erejéből csak a szépítésre tellett (1–3).

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Arsenal–Crystal Palace 2–2 (Papasztathopulosz 7., David Luiz 9., ill. Milivojevics 32. – 11-esből, J. Ayew 53.)
Liverpool–Tottenham Hotspur 2–1 (Henderson 52., Szalah 75. – 11-esből, ill. Kane 1.)
Norwich City–Manchester United 1–3 (O. Hernández 89., ill. McTominay 21., Rashford 30., Martial 73.)
KORÁBBAN
Newcastle United–Wolverhampton 1–1 (Lascelles 37., ill. Jonny Castro 73.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Manchester City–Aston Villa 3–0 (Sterling 46., De Bruyne 65., Gündogan 70.)
Brighton–Everton 3–2
(Gross 15., Maupay 79. – 11-esből, Digne 94. – öngól, ill. Webster 20. – öngól, Calvert-Lewin 74.)
Watford–AFC Bournemouth 0–0
West Ham United–Sheffield United 1–1 (Snodgrass 44., ill. Mousset 68.)
Burnley–Chelsea 2–4 (Jay Rodriguez 86., McNeil 89., ill. Pulisic 21., 45., 56., Willian 58.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Southampton–Leicester City 0–9 (Chilwell 10., Tielemans 17., A. Pérez 19., 39., 57., Vardy 45., 58., 94. – a harmadikat 11-esből, Maddison 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 10 9 1 23–8 +15 28
2. Manchester City 10 7 1 2 32–9 +23 22
3. Leicester City 10 6 2 2 25–8 +17 20
4. Chelsea 10 6 2 2 23–16 +7 20
5. Arsenal 10 4 4 2 15–14 +1 16
6. Crystal Palace 10 4 3 3 10–12 –2 15
7. Manchester United 10 3 4 3 13–10 +3 13
8. Sheffield United 10 3 4 3 9–8 +1 13
9. Bournemouth 10 3 4 3 13–13 0 13
10. West Ham 10 3 4 3 12–14 –2 13
11. Tottenham 10 3 3 4 16–15 +1 12
12. Wolverhampton 10 2 6 2 13–13 0 12
13. Burnley 10 3 3 4 14–15 –1 12
14. Brighton & Hove Albion 10 3 3 4 12–14 –2 12
15. Aston Villa 10 3 2 5 15–16 –1 11
16. Everton 10 3 1 6 10–16 –6 10
17. Newcastle 10 2 3 5 6–15 –9 9
18. Southampton 10 2 2 6 9–25 –16 8
19. Norwich City 10 2 1 7 11–24 –13 7
20. Watford 10 5 5 5–21 –16 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik