PL: Jóval azelőtt felfigyeltem rá, mielőtt idekerültem volna – Lampard

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 19:33
null
Werner már nem sokáig készülhet a lipcseiek szerelésében (Fotó: AFP)
Frank Lampard, a Chelsea játékoslegendája, valamint jelenlegi vezetőedzője szerint a londoni futballklub hatalmas fejlődésen mehet keresztül, miután sikerült megszereznie Timo Wernert az RB Leipzigtől.

Mint arról korábban beszámoltunk, Werner csütörtökön hivatalosan is a Chelsea labdarúgója lett, amit a londoniak a klub hivatalos honlapján jelentettek be. A 24 éves német válogatott támadóért 53 millió eurót fizetett a Chelsea az RB Leipzignek. A szerződtetés bejelentése után a „kékek” vezetőedzője is megszólalt.

Úgy gondolom, pontosan ő az a fajta játékos, akire szükségünk volt. Személy szerint elég régóta követem már Werner pályafutását, jóval azelőtt kezdtem el figyelni, mielőtt a Chelsea edzője lettem. Londonban már régóta kitűztük célul magunk elé az átigazolását, és azt hiszem, rengeteget erősödünk vele. Fantasztikus tehetség, ráadásul élete legjobb idényét futja” – fogalmazott Frank Lampard.

„Tavaly nyáron nem tudtuk volna végrehajtani ezt az igazolást, hiszen ki voltunk zárva az átigazolásokból, de ez esélyt adott számunkra, hogy több játéklehetőséget adjunk fiatal játékosainknak, és megnézzük, mire képesek” – utalt a Chelsea vezetőedzője az UEFA eltiltására.

„Nem voltunk elégedetlenek futballistáink teljesítményével, ám mindannyian úgy gondoltuk, szükségünk van Wernerre ahhoz, hogy fejlődhessünk. Személy szerint rendkívül izgatott vagyok, hogy ősszel már vele a sorainkban kezdhetjük meg az új szezont” – zárta mondandóját Lampard, aki egyelőre nem készülhet teljes erőbedobással a következő idényre, hiszen csapata számára még hátravan kilenc mérkőzés az idei bajnokságból is.

A Chelsea vasárnap lép először pályára a koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd újraindított Premier League-ben. Lampardék ellenfele a kiesés elől menekülő Aston Villa lesz idegenben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik