PL: ismét csúcsot döntöttek az ügynöki jutalékok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.04. 17:17
Tavaly február 1. és idén január 31. között ismét rekordszintre emelkedtek az ügynöki jutalékok az angol labdarúgó Premier League-ben.

Az angol szövetség (FA) csütörtökön közzétett adatai szerint a húsz klub 260 millió fontot (97.5 milliárd forint) fizetett a futballisták átigazolásánál közreműködő menedzsereknek, ez 49 millióval több, mint egy évvel korábban.

A legtöbbet – 43.7 millió fontot – az előzőhöz hasonlóan ebben az időszakban is a Liverpool költötte ügynöki tevékenységre, hiszen például megszerezte Alissont, Naby Keitát és Xherdan Shaqirit is.

A Chelsea 26.8 millió, a Manchester City 24 millió fontot fizetett, a legkevesebbet – 2.8 milliót – pedig a Cardiff City adta ki erre a célra. A Tottenham a legutóbbi két átigazolási időszakban nem szerződtetett új játékost, ennek ellenére 11 millió fontot fizetett az ügynököknek.

A másodosztály, a Championship klubjai 50 millió fontot költöttek játékosügynöki díjakra.

A Premier League egyesületei már egy évvel ezelőtt is szorgalmazták a menedzseri jutalékok csökkentését, és ez a részvényesek pénteki megbeszélésén ismét téma lesz: szeretnék megszüntetni azt a rendszert, hogy az ügynökök a vásárló klubtól és a labdarúgóktól is jelentős összeget kapjanak.

Szeptemberben a nemzetközi szövetség is kijelentette, hogy javaslatokat fog tenni az átigazolási rendszer, a kölcsönadások és a menedzseri költségek megreformálására.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik