KAPUSGÓLOK A PREMIER LEAGUE-BEN
A Premier League történetében ezelőtt Peter Schmeichel (2001 októbere, Everton–Aston Villa), Brad Friedel (2004 februárja, Charlton–Blackburn), Paul Robinson (2007 márciusa, Tottenham–Watford) és Tim Howard (2012 januárja, Everton–Bolton) szerzett kapusgólt. Az előbbi kettő az utolsó percekre felfutó kapusok munkáját dicséri, míg a másik kettő Begovichoz hasonlóan egész pályás találat volt – Howard gólját Bogdán Ádám kapta, miután a szél igencsak megnyomta az Everton kapusának kirúgását.

Más kérdés, hogy a sokkoló kapusgól után a Southampton hamar lábra kapott, kezdte azt a futballt játszani, amely egyelőre az élboly közelében tartja, és Jay Rodriguez lövésével még az első félidőben egyenlített. A végére maradt az 1–1, ami azt jelenti, hogy a Stoke City már hét forduló óta képtelen nyerni.

A sérüléséből felépülő Gera Zoltánt továbbra is nélkülöző West Bromwich Albion három kör óta nem nyert, ám szombaton kiváló alkalma nyílt a javításra, hiszen a sereghajtó Crystal Palace volt a vendége. Noha nem rendezett tűzijátékot a West Brom, az angol U21-es válogatott Saido Berahino lövésével a szünet előtt megszerezte a vezetést, a második félidőben pedig megúszta a makacsul próbálkozó londoniak veszélyes akcióit. A végjátékban Gareth McAuley fejelte be a hazai sikert biztossá tevő gólt.

A Hull City három forduló óta nem nyert, a Sunderland viszont éppen legutóbb szerezte meg az idénybeli első győzelmét. Nos, az első félidő után nagyon úgy festett, hogy szombaton végre a házigazda „tigriseknek" terem babér: Carlos Cuéllar öngólt fejelt Yannick Sagbo szorításában, és nem elég, hogy vezetett a Hull, a játékrész hajrájában a vendégek elveszítették Keiren Westwood kapust, valamint Lee Cattermole-t és Andrea Dossenát – előbbit sérülés miatt lecserélték, utóbbi kettő piros lapot kapott egy-egy durva belépőért... Gustavo Poyet kilenc emberre fogyatkozó együttese a második játékrészt jobbára kétségbeesett védekezéssel töltötte, de nem sokkal a lefújás előtt egyenlíthetett volna: Steve Harper azonban óriási védéssel semlegesítette Adam Johnson labdáját.

MANCHESTERI 7+3
A Manchester City–Norwich és a Fulham–Manchester United mérkőzésről ide kattintva olvashat!

Sem a West Ham United, sem az Aston Villa nincs túl jó passzban, mindkettejüknek égetően szüksége lett volna a három pontra az egymás elleni szombati meccsen. Az első félidőben a házigazda londoniak voltak közelebb a gólhoz, míg a másodikban Christian Benteke, a Villa belga válogatottja lőtt kapufát, majd hagyott ki egy jó lehetőséget – Jussi Jääskeläinen nagyot fogott –, azaz a gól nélküli döntetlen nem mondható igazságtalannak.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 10. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Fulham–Manchester United 13
(Kacaniklic 65., ill. Valencia 9., Van Persie 20., Rooney 22.)
Hull City–Sunderland 1–0 (Cuéllar 25. – öngól)
Manchester City–Norwich City 7–0 (B. Johnson 16. – öngól, D. Silva 20., Nasztaszics 25., Negredo 36., Y. Touré 60., Agüero 71., Dzeko 86.)
Stoke City–Southampton 1–1 (Begovic 1., ill. J. Rodriguez 42.)
West Bromwich Albion–Crystal Palace 2–0 (Berahino 44., McAuley 83.)
West Ham United–Aston Villa 0–0
Arsenal–Liverpool 18.30
Korábban
Newcastle United–Chelsea 2–0 (Gouffran 68., Rémy 89.)  

AZ ÁLLÁS
  1. Arsenal 9 7 1 1 20–9 +11  22
  2. Liverpool 9 6 2 1 17–8 +9  20
  3. Chelsea 10 6 2 2 16–8 +8  20
  4. Manchester City 10 6 1 3 28–11 +17  19
  5. Southampton 10 5 4 1 11–4 +7  19
  6. Tottenham 9 6 1 2 9–5 +4  19
  7. Everton 9 5 3 1 14–10 +4  18
  8. Manchester United 10 5 2 3 17–13 +4  17
  9. Newcastle 10 4 2 4 14–16 –2  14
10. Hull City 10 4 2 4 8–10 –2  14
11. West Bromwich Albion 10 3 4 3 10–10 0 13
12. Swansea 9 3 2 4 12–11 +1  11
13. Aston Villa 10 3 2 5 9–12 –3  11
14. West Ham 10 2 4 4 8–8 0 10
15. Fulham 10 3 1 6 10–15 –5  10
16. Stoke City 10 2 3 5 7–11 –4  9
17. Cardiff 9 2 3 4 8–13 –5  9
18. Norwich City 10 2 2 6 6–20 –14  8
19. Sunderland 10 1 1 8 7–22 –15  4
20. Crystal Palace 10 1 9 6–21 –15  3

 

Míg Boruc nem hitt a szemének... (Fotó: Action Images)
...addig Begovicot ünnepelték (Fotó: Action Images)