PL: félelmetes ligacsúcs a Man. Citytől; kikapott az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 22:51
null
Félelmetes ligacsúcsot döntött meg a Manchester City (Fotó: AFP)
Az Arsenal 3–1-re kikapott a Leicester Citytől a Premier League 31. fordulójából elhalasztott összecsapáson. A Manchester City gond nélkül, 3–1-re legyőzte a Brightont, míg a Tottenham Harry Kane találatával begyűjtötte a három pontot a Newcastle ellen. A 35. fordulóból elmaradt találkozón a Chelsea-nek csak egy egyes döntetlenre futotta erejéből a Huddersfielddel.

CHELSEA–HUDDERSFIELD TOWN

Hiába alakított ki óriási mezőnyfölényt a Chelsea, Antonio Conte együttese a kaput nemigen találta el a Huddersfield ellen. Gól nélküli első játékrészt után a második félidő elején jött a hideg zuhany: az ötvenedik percben Laurent Depoitre kontra végén a vendégeknek szerzett vezetést.



A 62. percben azért Marcos Alonso is ünnepelhetett, igaz, túlságosan sok köze nem volt a történtekhez: tulajdonképpen fejbe lőtte a felszabadítani igyekvő ellenfele, a labda pedig a bal sarokban kötött ki (1–1).



A „kékeknek” végül már nem futotta a fordításra, ikszeltek a Huddersfielddel.

LEICESTER CITY–ARSENAL

A 14. percben Kelechi Iheanacho révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, majd 92 másodperc múlva emberhátrányba került Arsene Wenger gárdája – a 20 esztendős görög tehetség, Konsztantinosz Mavropanosz rántotta le utolsó emberként ellenfelét, amiért egyből piros lapot kapott.

Konsztantinosz Mavropanosz (jobbra) hamar mehetett zuhanyozni (Fotó: AFP)
Konsztantinosz Mavropanosz (jobbra) hamar mehetett zuhanyozni (Fotó: AFP)

Az „ágyúsok” az 53. pecben egyenlítettek, Pierre-Emerick Aubameyang első löketét még védte a kapus, a kipattanót viszont a léc alá bombázta a gaboni csatár (1–1).



A 75. percben Jamie Vardy büntetőből volt eredményes (2–1), a kilencvenedik percben pedig Rijad Mahrez beállította a 3–1-es végeredményt.

Az Arsenal sorozatban hetedik idegenbeli PL-meccsén kapott ki, hasonlóra 1966 óta nem volt példa.

MANCHESTER CITY–BRIGHTON

A 16. percben egy kontra végén Leroy Sané remek passzt adott Danilónak, a brazil védő pedig egy az egyben a kapussal szemben nem hibázott, magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt (1–0). Öt perccel később egyenlített a Brighton, Leonardo Ulloa közvetlen közelről bólintott a manchesteri kapuba.

Pep Guardiola csapata Bernardo Silva találatával a 35. percben ismét előnybe került – ez volt a Manchester City 104. gólja a 2017–2018-as Premier League-szezonban, ami abszolút rekord a PL-ben.



A 3–1-es végeredményt Fernandinho állította be a 73. percben.

Ha nyer Guardiola csapata az utolsó fordulóban, 100 ponttal végezhet az élen a bajnokságban – tegyük hozzá, hogy a PL-ben a 97 pont is új csúcs!

TOTTENHAM–NEWCASTLE

A három pontról döntő villanás Harry Kane nevéhez fűződik: az angol válogatott klasszis az 51. percben 14 méterről mesteri pontossággal tekert a bal felsőbe.


Azzal, hogy a Chelsea ikszelt, a Spurs pedig nyert, biztossá vált, hogy a Tottenham BL-indulást érő pozícióban zárja a kiírást.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 35. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSE
Chelsea–Huddersfield Town 1–1
(Alonso 62., ill. Depoitre 50.)
A 31. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEI
Leicester City–Arsenal 31
(Iheanacho 14., Vardy 75. – 11-esből, Mahrez 90., ill. Aubameyang 53.)
Manchester City–Brighton & Hove Albion 3–1 (Danilo 16., Ber. Silva 35., Fernandinho 73., ill. Ulloa 21.)
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–0 (Kane 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 37 31 4 2 105–27 +78 97
2. Manchester United 36 24 5 7 67–28 +39 77
3. Tottenham 37 22 8 7 69–32 +37 74
4. Liverpool 37 20 12 5 80–38 +42 72
5. Chelsea 37 21 7 9 62–35 +27 70
6. Arsenal 37 18 6 13 73–51 +22 60
7. Burnley 37 14 12 11 35–37 –2 54
8. Everton 37 13 10 14 43–55 –12 49
9. Leicester City 37 12 11 14 52–55 –3 47
10. Newcastle 37 11 8 18 36–47 –11 41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12 41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17 41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19 41
14. Brighton & Hove Albion 37 9 13 15 34–50 –16 40
15. West Ham 36 9 11 16 45–67 –22 38
16. Huddersfield Town 37 9 10 18 28–57 –29 37
17. Southampton 37 7 15 15 37–55 –18 36
18. Swansea 37 8 9 20 27–54 –27 33
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23 31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34 30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik