PL: elnézést kért az Arsenal mezhajigáló csapatkapitánya

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 09:03
null
Granit Xhaka (középen) és a szurkolók számára sokáig emlékezetes lesz a Palace elleni bajnoki – csak nem jó értelemben (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a londoni szurkolók körében nagy felháborodást váltott ki Granit Xhaka vasárnapi viselkedése. Az Arsenal svájci válogatott futballistája a Crystal Palace elleni bajnoki hajrájában – amikor lecserélték – duzzogva eldobta a csapatkapitányi karszalagját, a nézőknek mutogatott, majd zárásként a mezét is elhajította az öltözőfolyosóra menet. Az Arsenal-drukkerek – nem túlzás – a fejét követelték, egyesek pedig még ennél is tovább mentek otromba üzeneteikkel. A csapattársak ugyanakkor kiálltak mellette. Most Xhaka is megszólalt.

 

„Kellett egy kis idő, hogy végiggondoljam a vasárnap délután történéseit” – kezdte a közösségi médiában nyilvánosságra hozott levelét Xhaka, aki ezt követően igyekezett magyarázatot adni tetteire.

„Jó ideje nem értem a szurkolók egy részét. Az elmúlt hónapokban a mérkőzéseken és a közösségi felületeken rendszeresen rendkívül sértő üzeneteket kapok. Az emberek olyan dolgokat írtak, hogy eltörnék a lábam, dögöljön meg a feleségem, legyen rákos a lányom… Ezek felkavartak, és vasárnap eljött a pont, amikor kirobbant belőlem az egész, amikor ismét azt éreztem, a szurkolók egy része elutasító velem. (…) Ebben a helyzetben hagytam, hogy az indulataim elragadjanak, hogy úgy reagáljak, ami valóban tiszteletlen azon szurkolókkal szemben, akik támogatják és szeretik a klubot, feltöltik a csapatot és engem is pozitív energiákkal” – ismerte el hibáját és kért elnézést a labdarúgó.

„Azt kívánom, hogy újra kölcsönös tisztelettel forduljunk egymáshoz és arra emlékezzünk, amiért az első pillanattól kezdve beleszerettünk ebbe a játékba. Lépjünk tovább, pozitívan, együtt!” – zárult Xhaka levele.

A játékos mellett egyébként csapattársai is kiálltak, kijelentve, hogy nem akarják, hogy Unai Emery vezetőedző a történtek után elvegye tőle a csapatkapitányi karszalagot. Vélhetően azonban ezzel még nincs vége a történteknek. Angol lapértesülések szerint Xhaka házon belül pénzbüntetésre számíthat, s a szurkolók sem fogják egyhamar elfelejteni a vasárnapi jeleneteket.

A következő fordulóban az Arsenal a Wolverhamptonnal mérkőzik – kérdés, kin lesz a csapatkapitányi karszalag.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Arsenal–Crystal Palace 2–2 (Papasztathopulosz 7., David Luiz 9., ill. Milivojevics 32. – 11-esből, J. Ayew 53.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik