PL: egyre több az aggály a zárt kapus folytatással szemben is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.31. 11:03
null
Lehet 30 év után sem lesz meg a Liverpool hőn áhított újabb bajnoki címe (Fotó: AFP)
Más-más motivációk mentén, de egyre több klubvezető érvel a Premier League-idény azonnali befejezése és esetleges törlése mellett – derül ki a The Athletic és a Mirror beszámolóiból. A húsz csapat pénteken tart újabb egyeztetést, ezen akár meg is szavazhatják az angol Labdarúgó-szövetség és a Premier League vezetői által készített vészterveket, ám több klubvezető szerint is az lenne erkölcsileg a leghelyesebb, ha elengednék inkább a folytatást. Persze a pénz továbbra is kulcskérdés.

Amint arról beszámoltunk, angol sajtóhírek szerint a Premier League szereplői úgy készülnek, hogy amennyiben folytatódhatnak a március elején félbemaradt küzdelmek, úgy kéthetes mini előszezon előzné meg a mérkőzéseket. A bajnoki folytatás érdekében a csapatok a külvilágtól hermetikusan elzárt bázisokra költözhetnek– mint teszik azt a válogatottak a világbajnokságok idején– London környékén, illetve Anglia középső részén, és júniusban, illetve júliusban zárt kapus, tévés mérkőzéseken játszanák le a bajnokság hátralévő részét.

Igazán hangosan csupán a kiesés elől menekülő West Ham United kampányolt az idény törlése mellett. Illetve a legutóbbi egyeztetésen a Tottenham és a Brighton képviselői fogalmaztak meg erős aggályokat. Utóbbiról már a The Athletic is beszámolt. A klubok nagy többsége így is elfogadta az elvet, mely szerint ha több kompromisszum árán is, de be kell fejezni az évadot.

A kompromisszumok között szerepel, hogy a mérkőzések mindegyike zárt kapus lehet, illetve belelóghatnak a következő, 2020–2021-es évad eredeti kezdési időpontjába, akár az augusztus-szeptemberi időszakba is.

A helyzet fonákja, hogy a már kifizetett televíziós jogdíjak az elmaradt meccsek utáni részét vissza kellene fizetnie a PL-kluboknak. Ez 762 millió fontot jelent összesen, azaz mintegy 14.5 milliárd forintnyit klubonként. Ez a kieső jegybevételek és a jelentősen csökkent szponzorpénzek mellett több csapatnak is kigazdálkodhatatlan tétel lenne jelen körülmények között.

A West Ham Unitednél inkább elengednék a folytatást (Fotó: AFP)
A West Ham Unitednél inkább elengednék a folytatást (Fotó: AFP)

A klubok legközelebb pénteken tartanak videoértekezletet a Premier League és az angol Labdarúgó-szövetség vezetőivel. Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban április 30-ig biztosan nem rendeznek mérkőzéseket. Az angol sajtó biztosra veszi, hogy meghosszabbítják a kényszerszünetet. A csapatoknak kilenc, illetve tíz mérkőzést kellene még lejátszaniuk. A The Athletic szerint azonban koránt sem biztos, hogy tényleg lesz folytatás.

A lap úgy tudja, bár a hivatalos szavazáson megvan eddig az egység, a nem hivatalos álláspont több klubnál is inkább az évad teljes felfüggesztése, így pedig jó eséllyel a teljes törlés irányába húz.

„Remélem, hogy az április 3-ai egyeztetésig megváltozik a helyzet. A világ megváltozott köröttünk és ez a változás egyelőre csak rosszabb és rosszabb irányt vesz. Egyszerűen lehetetlen újraindítani úgy a játékot, hogy közben egy világjárvány tombol. Igen, ennek lenne pár vesztese, például a Liverpool. Tudjuk. De mindent egybevetve ez most aligha számít, Egyszerűen nem törődhetünk csak azzal, hogy futball legyen” – idézi a The Athletic az egyik név nélkül nyilatkozó klubvezetőt.

„Most úgy festünk, mint valami nevetséges gyerek, aki csak azért is ragaszkodik a játékához. Teljes meggyőződéssel hiszem, hogy rosszul járunk el. És azt szeretném hinni, hogy a kollégáim is így éreznek. A világ most egy ijesztő hely, komolyan kell vennünk a történteket és a helyzetet” – tette hozzá.

Egyre többen gondolják úgy, nem szabad folytatni a PL-idényt (Fotó: AFP)
Egyre többen gondolják úgy, nem szabad folytatni a PL-idényt (Fotó: AFP)

Bobby Barnes, az angol Hivatásos Labdarugók Szövetségének (PFA) igazgató-helyettese szerint bár a játékosokban is akadt ellenérzés, mára belátták, csak úgy lehet befejezni az idényt, ha zárt kapuk mögött és üres lelátók előtt teszik mindezt. Egy másik, a The Athleticnek nyilatkozó klubvezető szerint a koncepcióval két komoly probléma van.

„Hogy játszhatnánk egy olyan kontaktsportot, mint a futball, annak tudatában, hogyha megsérül valaki, akkor az kiváltságosként elfoglaljon egy kórházi ágyat valaki elől, akinek sokkal nagyobb szüksége lenne rá? Nem róhatunk még több feladatot a kórházakra egy ilyen vészterhes időszakban. Több mint felháborító, hogy egyáltalán beszélünk a folytatásról.”

„Ha újra is kezdjük a játékot, ki tudja azt garantálni, hogy a stadionok körül nem gyűlnek össze akár több ezres tömegek, újabb veszélyforrást képezve? Ez teljesen abszurd” – idézte az aggályokat az újság.

A lap emlékeztet, a pénteki találkozón legalább 14 klubnak, azaz a PL-csapatok kétharmados többségének kellene megszavazni a folytatást – és annak mikéntjét. Ez jelen körülmények között több mint kérdéses. Vélhetően az anyagi nyomás miatt ismét csak elodázzák a végleges döntést és csupán további halasztásról határoznak majd.

Az Arsenal érdekes helyzetben találta magát (Fotó: AFP)
Az Arsenal érdekes helyzetben találta magát (Fotó: AFP)

„Nevetséges a helyzet, amiben most részt veszünk. Vannak nagyobb kérdések is, amivel foglalkozni lehetne, mi mégis azon pörgünk, mi lesz a Liverpool bajnoki címével... Ez tényleg ilyen sokat számít? A világtörténelemben csak arra fognak emlékezni, mennyire nehéz időszak is volt 2020. Ebben a helyzetben aligha van helye a szórakozásnak és olyan szórakoztató elemeknek, mint a labdarúgás. Ezek egyike sincs olyan fontos kérdés, hogy foglalkozni kelljen most velük” – mesélte egy harmadik, az eddigi videokonferenciákon részt vett klubvezető.

„Néhány napja egy egyeztetésen az egyik klub képviselője azt vetette fel, elengedné a játékosokat teljes szabadságra, csak bizonytalan, ha az otthonaikban ragadnak, ha nem tudnak önerőből visszajutni Angliába a kezdésre, akkor mi lesz? A kormány vagy az FA magángépet küld mindenkiért? No, az ilyen kérdések teszik végletekig nevetségessé azt, amit művelünk.”

Közben a Mirror arról számolt be, újabb töréspont mutatkozik a PL-klubok között. A Manchester City azzal vádolt meg több csapatot, köztük az Arsenalt, hogy az elmúlt napokban az UEFA-nal újabb lobbiba kezdtek a City év elején bejelentett, a Bajnokok Ligája és Európa-liga két következő évadjára vonatkozó eltiltás ügyében. A csapatok azt szeretnék elérni, hogy a helyzetre való tekintettel se legyenek elnézők az előző évad bajnokával szemben és ne függesszék fel az eltiltást.

Az Arsenalnak ez azért lenne jó, mert ha nem sikerül befejezni a jelenlegi idényt, jó eséllyel a 2018–2019-es tabella alapján indulnának újfent a BL- és El-résztvevő klubok. Az Arsenal akkor ötödik volt, így éppen csak lemaradt a Bajnokok Ligájában való részvételről. A City kizárása mellett az az ötödik hely most viszont BL-főtáblát jelentene. Ettől a pillanattól kezdve pedig az Arsenal sem túl érdekelt az évad befejezésében.

A londoni klub természetesen tagadta a híresztelést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik