PL: az újonc meglepetésre nagyon elkalapálta a Chelsea-t

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.11. 20:26
null
A Chelsea fontos pontokat bukott el a Sheffield United ellen (Fotó: AFP)
A Sheffield United nagy meglepetésre simán, 3–0-ra legyőzte a Chelsea-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában.

A Chelsea nagy mezőnyfölényt alakított ki, a vezetést mégis a Sheffield szerezte meg: a 18. percben George Baldock adta be a szélről a labdát, Oliver McBurnie kapásból lőtt, Kepa bravúrral még bele tudott ütni a megpattanó labdába, ám David McGoldrick gyorsan kapcsolt, és közvetlen közelről a kapuba bombázott (1–0).



McGoldrick pályafutása első PL-találatát jegyezte.

A 33. percben nagy bajba került Frank Lampard együttese, már kettővel mentek a hazaiak: ezúttal Enda Stevens tekert középre, McBurnie pedig hat méterről senkitől sem zavartatva a kapu jobb sarkába bólintott (2–0).


A Sheffield a második félidőben visszahúzódott, bekkelni kezdett, a 78. percben viszont lekontrázta az időközben teljesen kinyíló Chelsea-t: McGoldrick volt az, aki kihasználta a védők szerencsétlenkedését, és hat méterről a jobb sarokba bombázott. 3–0



Három perccel később még Lys Mousset is gólt szerezhetett volna, de ziccerben a kapu mellé emelt – a Chelsea vereségével a forduló végére az ötödik helyre is visszacsúszhat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Sheffield United–Chelsea 3–0
(McGoldrick 18., 78., McBurnie 33.)
Szombat
Liverpool–Burnley 1–1 (A. Robertson 34., ill. J. Rodriguez 69.)
Norwich City–West Ham United 0–4 (Antonio 11., 45+1., 54., 74.)
Watford–Newcastle United 2–1 (Deeney 52., 81. – mindkettőt 11-esből, ill. Gayle 24.)
Brighton & Hove Albion–Manchester City 0–5 (Sterling 21., 53., 81., Gabriel Jesus 44., Bernardo Silva 56.)
Vasárnap
13.00: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
15.15: Aston Villa–Crystal Palace (Tv: Digi Sport2)
17.30: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
20.00: AFCBournemouth–Leicester City (Tv: Digi Sport2)
Hétfő
21.00:
Manchester United–Southampton (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 35 30 3 2 76–27 +49 93
2. Manchester City 35 23 3 9 91–34 +57 72
3. Chelsea 35 18 6 11 63–49 +14 60
4. Leicester City 34 17 8 9 64–32 +32 59
5. Manchester United 34 16 10 8 59–33 +26 58
6. Sheffield United 35 14 12 9 38–34 +4 54
7. Wolverhampton 34 13 13 8 45–37 +8 52
8. Arsenal 34 12 14 8 50–42 +8 50
9. Burnley 35 14 8 13 40–47 –7 50
10. Tottenham 34 13 10 11 52–44 +8 49
11. Everton 34 12 9 13 41–49 –8 45
12. Southampton 34 13 5 16 43–56 –13 44
13. Newcastle 35 11 10 14 36–52 –16 43
14. Crystal Palace 34 11 9 14 30–43 –13 42
15. Brighton & Hove Albion 35 8 12 15 36–52 –16 36
16. West Ham 35 9 7 19 44–59 –15 34
17. Watford 35 8 10 17 33–54 –21 34
18. Bournemouth 34 7 7 20 32–59 –27 28
19. Aston Villa 34 7 6 21 36–65 –29 27
20. Norwich City 35 5 6 24 26–67 –41 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik