PL: az Arsenal a szünet után ébredt, 1996 óta él az Everton átka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 18:51
null
Lacazette tekerése törte meg a jeget (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 6. fordulójának záró mérkőzésén az Arsenal hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Evertont.

A liverpooliak nem győzni járnak az Arsenal otthonába, hiszen legutóbb 1996 januárjában tudták idegenben megverni ellenfelüket.

Az Everton igyekezett mindent megtenni, hogy megtörjön az átok, és alaposan be is kezdett, Calvert-Lewin már az első percekben ziccerbe került, de nem tudta eldönteni, hogy lőjön vagy cselezzen, így Cech kifogott rajta.

Az éledező Arsenal egy Aubameyang-lekészítés utáni Monreal-lövéssel jelentkezett, de Pickford a helyén volt, majd a hárommeccses eltiltását letöltő Richarlison pillanatai jöttek, távoli löketei rendre veszélyt jelentettek – de gól ezekből sem született.

A vendégek a továbbiakban sem szerették volna, hogy Cech beleunjon a mérkőzésbe, a 31. percben Digne jobb oldali szabadrúgásánál, hét perccel később Walcott ziccerénél kellett nagyot hárítania, majd a szünet előtt Richarlison lövését simogatta fölé.

No, a fordulást követően ez a lendület elveszett a vendégektől, s a fölénybe kerülő Arsenal sokkal kíméletlenebb volt a kapu előtt: az 56. percben Ramsey passza után Lacazette 14 méterről parádésan tekert a bal felső sarokba, lövése után a labda a kapufáról pattant a kapuba (1–0).

Nem sokkal később már kettő volt közte, Özil passza nem volt jó Ramseynek, aki sarokkal még így is tovább tudta tenni a labdát Aubameyangnak, s ő Pickford mellett a kapu bal oldalába passzolt. Méteres lesről mondjuk… (2–0).

A legutóbb öt alkalomból, amikor Lacazette és Aubameyang egyszerre kezdett, ez volt a harmadik eset, hogy mind a ketten betaláltak. Utóbbi a PL-debütálása óta már 12 gólnál jár, ennél többet csak Szalah (16) jegyzett azóta.

Ezt követően az Arsenal játékosai visszább álltak, míg az Everton nem tudott ismét az első félideihez hasonló szinten teljesíteni, így ezúttal sem szakadt meg a liverpooliak átka.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI



ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Arsenal–Everton 2–0
(Lacazette 56., Aubameyang 59.)
West Ham United–Chelsea 0–0

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur 1–2 (Knockaert 93., ill. Kane 42. – 11-esből, Lamela 76.)
Burnley–AFC Bournemouth 4–0
(Vydra 39., Lennon 41., Barnes 84., 89.)
Cardiff City–Manchester City 0–5 (Agüero 32., B. Silva 35., Gündogan 44., Mahrez 67., 89.)
Crystal Palace–Newcastle United 0–0
Leicester City–Huddersfield Town 3–1 (Iheanacho 20., Maddison 66., Vardy 74., ill. M. Jörgensen 5.)
Liverpool–Southampton 3–0 (Hoedt 10. – öngól, Matip 21., Szalah 45+3.)
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Fred 18., ill. Moutinho 53.)
Fulham–Watford 1–1
(Mitrovics 78., ill. Gray 2.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 6 6 14– 2 +12 18
2. Manchester City 6 5 1 19– 3 +16 16
3. Chelsea 6 5 1 14– 4 +10 16
4. Watford 6 4 1 1 11– 6 +5 13
5. Tottenham 6 4 2 12– 7 +5 12
6. Arsenal 6 4 2 12– 9 +3 12
7. Manchester United 6 3 1 2 9– 9 0 10
8. AFC Bournemouth 6 3 1 2 10–11 –1 10
9. Leicester City 6 3 3 11–10 +1 9
10. Wolverhampton 6 2 3 1 6– 6 0 9
11. Crystal Palace 6 2 1 3 4– 6 –2 7
12. Everton 6 1 3 2 8–11 –3 6
13. Brighton & Hove Albion 6 1 2 3 8–11 –3 5
14. Southampton 6 1 2 3 6– 9 –3 5
15. Fulham 6 1 2 3 8–13 –5 5
16. Burnley 6 1 1 4 7–10 –3 4
17. West Ham 6 1 1 4 5–11 –6 4
18. Newcastle 6 2 4 4– 8 –4 2
19. Huddersfield Town 6 2 4 3–14 –11 2
19. Cardiff City 6 2 4 3–14 –11 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik