PL: az anyagi mellett a jogi következményektől is tart a Palace elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 17:19
Steve Parish, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Crystal Palace elnöke jogi következményektől tart, amennyiben nem fejeződik be az idény.

A klubvezető az együttes honlapján kifejtette: sportszakmai szempontból is szeretné befejezni a szezont, „megkoronázni a Liverpoolt”, valamint megadni a lehetőséget a csapatoknak, hogy a pályán harcoljanak a legjobb pozíciókért. Amennyiben ugyanis ezekre nem kerülhet sor, az bonyolult következményekkel jár, magában foglalva a hónapokig vagy akár évekig is elhúzódó jogi fejleményeket.

„Mert ez részben a pénzről is szól. És mindannyiunknak figyelnünk kell a pénzre” – hangsúlyozta. Hozzátette: a futballbiznisztől sok másodlagos ipar függ, s a Premier League-nek egymilliárd fontos veszteséggel kell számolnia, ha nem teljesíti a műsorszolgáltatók felé vállalt kötelezettségét.

„Mert ez részben a pénzről is szól. És mindannyiunknak figyelnünk kell a pénzre” – hangsúlyozta. Hozzátette: a futballbiznisztől sok másodlagos ipar függ, s a Premier League-nek egymilliárd fontos veszteséggel kell számolnia, ha nem teljesíti a műsorszolgáltatók felé vállalt kötelezettségét.

„Azzal pedig senki sem nyer, ha a Premier League kevesebb pénzt kap. A labdarúgás az állam egyik legjobb adófizetője. Mert sok pénzt fizetünk a játékosoknak, de annak ötven százaléka az államkasszába kerül adó formájában. Összességében 3.3 milliárd font adót fizetünk minden évben, és az egész labdarúgó-piramisunkat nagyjából a Premier League finanszírozza” – emelte ki.

A PL-klubok a pénteki videokonferenciájukon megállapodtak abban, hogy csak semleges pályákon lehet befejezni a küzdelmet, a mérkőzések legfeljebb tíz stadionban zajlanának. A kiválasztásnál elsődleges szempont lenne, hogy elejét vegyék a szurkolói csoportosulásnak, a minősítést pedig a hatóságok végeznék el.

Az angol bajnokság március 13-án szakadt félbe, és még 92 mérkőzés van hátra. A klubok továbbra is eltökéltek abban, hogy a pályán alakuljon ki a végső sorrend, de a folytatást csak akkor tartják elképzelhetőnek, ha az biztonságos.

A folytatást illetően konkrét döntés továbbra sem született, az egyeztetések a hatóságokkal és az illetékes minisztériumokkal a jövő héten folytatódnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik