PL: a zseniális Bale a harmadik helyre repítette csapatát

Vágólapra másolva!
2013.02.25. 22:56
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának záró meccsén a West Ham United 3–2-re kikapott hazai pályán a Tottenhamtől. A vendégek hőse Gareth Bale volt, aki két bődületesen nagy gólt szerzett a londoni derbin, így csapata megszerezte a három pontot, ami harmadik helyet ért a tabellán.

Az első félidőben Gareth Bale remekül helyezett lövésével szerzett vezetést a Spurs, majd még a szünet előtt Andy Carroll egyenlített büntetőből. A fordulás után Joe Cole találatával fordított a West Ham, ám a csereként beálló Gylfi Sigurdssón kiegyenlített egy lecsorgó labdát a hálóba kotorva. (2–2)Gareth Bale remekül helyezett lövésével szerzett vezetést a Spurs, majd még a szünet előtt Andy Carroll egyenlített büntetőből. A fordulás után Joe Cole találatával fordított a West Ham, ám a csereként beálló Gylfi Sigurdssón kiegyenlített egy lecsorgó labdát a hálóba kotorva. (2–2)

A hajrában Jussi Jääskeläinen bravúrt bravúrra halmozott, többek között Steven Caulker három remek fejesét is kivédte. A rendes játékidő utolsó percében aztán ismét jött a zseniális Bale: a walesi szélső 20 méterről a bal felső sarokba tekert, a finn kapus itt már tehetetlen volt. (2–3)

A Tottenham győzelmével megelőzte a BL-győztes Chelsea-t a tabellán és feljött a harmadik helyre. Bale a 15. gólját szerezte a jelenlegi PL-idényben, legutóbbi hét meccsén kilencszer volt eredményes.

 

PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ

West Ham United–Tottenham 2–3 (A. Carroll 25. – 11-esből, J. Cole 58., ill. Bale 13., 90., Sigurdssón 76.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 27 22 2 3 64–31 +33 68
2. Manchester City 27 16 8 3 50–24 +26 56
3. Tottenham 27 15 6 6 47–32 +15 51
4. Chelsea 27 14 7 6 55–30 +25 49
5. Arsenal 27 13 8 6 52–30 +22 47
6. Everton 27 10 12 5 41–34 +7 42
7. West Bromwich Albion 27 12 4 11 38–36 +2 40
8. Liverpool 27 10 9 8 49–34 +15 39
9. Swansea 27 9 10 8 38–34 +4 37
10. Stoke City 27 7 12 8 26–32 –6 33
11. Fulham 27 8 8 11 37–42 –5 32
12. Norwich City 27 7 11 9 27–41 –14 32
13. Newcastle 27 8 6 13 38–48 –10 30
14. West Ham 27 8 6 13 31–41 –10 30
15. Sunderland 27 7 8 12 29–36 –7 29
16. Southampton 27 6 9 12 38–49 –11 27
17. Wigan 27 6 6 15 33–51 –18 24
18. Aston Villa 27 5 9 13 26–52 –26 24
19. Reading 27 5 8 14 33–51 –18 23
20. Queens Park Rangers 27 2 11 14 19–43 –24 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik