PL: a volt liverpooli bombagólja hozta a londoniak sikerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.27. 18:19
null
A holland Ryan Babel (balra) góljával győzött a Fulham a Cardiff ellen (Fotó: AFP)
Az angol Premier League 36. fordulójának szombati meccsein a Fulham Ryan Babel góljával legyőzte a Cardiff Cityt, a Southampton a Bournemouth elleni 3–3-mal már biztosan benn marad az élvonalban, az Everton ikszelt a Crystal Palace-szel, a Wolverhampton pedig idegenben megverte a Watfordot.

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a 36. forduló szombati első, korai meccsén a 3. helyen álló Tottenham meglepetésre kikapott otthon a West Hamtől, az ezt követő mérkőzéseknek az alsóház, illetve a bennmaradásért folyó csata szempontjából volt jelentősége.

A már biztos kieső Fulham sorozatban a harmadik meccsét is megnyerte, ezúttal az éppen egy pozícióval előtte, a 18. helyen álló és a bennmaradásért még küzdő Cardiff City ellen győzött. A télen szerződtetett, volt liverpooli Ryan Babel több mint 20 méterről, kissé balról óriási gólt lőtt a hosszú felsőbe, ezzel nyertek 1–0-ra a hazaiak, a walesiek helyzete pedig továbbra is kritikus.

A Southampton a Bournemouth ellen otthon megszerzett egy ponttal már bebiztosította az élvonalbeli tagságát a következő évadra is. A két csapat fordulatokban bővelkedő, gólzáporos, 3–3-as döntetlent játszott. A hazaiak 1–0-ra és 3–2-re is vezettek, de a két gólt és egy gólpasszt jegyző Callum Wilson a 86. percben egyenlített, így a vendégek pontot mentettek.

A 9. helyen álló Watford közeli riválisától, a 7. Wolverhamptontól kapott ki hazai pályán 2–1-re, míg az Everton csak helyzetekig jutott a Crystal Palace ellen, így gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. A Newcastle United sokáig vezetett a Brighton vendégeként, de a hazaiak a második félidőben egyenlíteni tudtak, ezzel pedig négypontosra növelték az előnyüket a kieső, 18. helyen álló Cardiff-fal szemben.

PREMIER LEAGUE
3
6. FORDULÓ
Crystal Palace–Everton
0–0
Fulham–Cardiff City 1–0 (Babel 79.)
Southampton–AFC Bournemouth
3–3 (Long 12., Ward-Prowse 55., Targett 67., ill. Gosling 20., C. Wilson 32., 86.)
Watford–Wolverhampton Wanderers 1–2 (Gray 49., ill. Jiménez 41., Jota 77.)
Brighton & Hove Albion–Newcastle United 1–1 (Gross 75., ill. A. Pérez 18.)
Tottenham Hotspur–West Ham United 0–1
(Antonio 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 36 28 7 1 84–20 +64 91
2. Manchester City 35 29 2 4 89–22 +67 89
3. Tottenham 36 23 1 12 65–36 +29 70
4. Chelsea 35 20 7 8 59–38 +21 67
5. Arsenal 35 20 6 9 69–46 +23 66
6. Manchester United 35 19 7 9 63–50 +13 64
7. Wolverhampton 36 15 9 12 46–44 +2 54
8. Everton 36 14 8 14 50–44 +6 50
9. Watford 36 14 8 14 51–52 –1 50
10. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1 48
11. West Ham 36 13 7 16 45–54 –9 46
12. Crystal Palace 36 12 7 17 43–48 –5 43
13. Newcastle 36 11 9 16 36–45 –9 42
14. Bournemouth 36 12 6 18 52–65 –13 42
15. Burnley 35 11 7 17 44–62 –18 40
16. Southampton 36 9 11 16 44–61 –17 38
17. Brighton & Hove Albion 36 9 8 19 33–55 –22 35
18. Cardiff City 36 9 4 23 30–66 –36 31
19. Fulham 36 7 5 24 34–76 –42 26
20. Huddersfield Town 36 3 5 28 20–74 –54 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik