PL: a technika segítette a bírót – győzött a Spurs Newcastle-ben

MATTHEW WATSON-BROUGHTONMATTHEW WATSON-BROUGHTON
Vágólapra másolva!
2018.08.11. 15:22
null
Így örültek Vertonghenék, a Spurs két fejes góllal győzött Newcastle-ben (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League 1. fordulójának második meccsén a Tottenham 2–1-re győzött a Newcastle vendégeként.

 

Csupán 27 nappal a labdarúgó-világbajnokság döntője után elrajtolt a Premier League új szezonja. A Tottenham zsinórban második éve a Newcastle otthonában kezdte az idényt, azzal a nem épp barátságos körülménnyel, hogy hét kezdőjátékosuk is néhány hete még Oroszországban kergette a labdát. A vb-másnaposságnak azonban nyoma sem volt, őrült sebességgel kezdtek játékba a felek, és Vertonghen már a nyolcadik percben megnyitotta a gólok sorát – igaz a technológia közbenjárásával: szemmel nem is látható módon, nyolc milliméterrel jutott túl a labda a vonalon.

A másik oldalon Joselu futott be két Tottenham védő közé, majd Ritchie jobbról érkező beadását a kapu hosszú-, baloldalába továbbította, megszerezve az egyenlítő találatot. A védők sajnálatára nem maradt soká az 1–1, Dele Alli a 18. percben fejjel állította vissza a Tottenham-előnyt, Serge Aurier baloldali beadásából. A Newcastle jobboldali bekkje, Deandre Yedlin veszítette el pillanatokra koncentrációját és ezzel a párharcot is emberével szemben a kritikus pillanatban.

A folytatásban a hazaiak brazil szélsője, Kenedy volt különösen aktív, többször is. A másik oldalon Kane és Sanchez próbálkozott növelni a Spurs előnyét, de kísérleteik rendre elkerülték a kaput – tipikus szezonelei forma?

Fordulás után a Newcastle gyorsan helyzetbe került, Diame akkrobatikus megoldása után Llorisnak kellett nagyot mentenie a jobb kapufánál a 47. percben. Dubravka sem unatkozhatott: Alli, majd Kane kísérleténél kellett védenie, miközben egyre telt az idő. Rafa Benítez játékosai egy órányi játék után ismétcsak a szlovák kapusnak lehettek hálásak: miután Sissoko lövését fogta ki Ben Davies balról érkező beadása után.

Végül Benítez cserére szánta magát, a gólszerző Joselu helyére a nyáron a West Bromwich Albiontól megszerzett Salamon Rondónt állítva. A Tottenham padján ülő Mauricio Pochettino is reagált, Lucas Moura helyére Mousa Dembelét küldve, vagyis egy igazi szélsőt középső középpályásra cserélve. A Spurs mesterének terve egyértelmű volt, minél kevesebb teret hagyni a hazaiaknak.

A taktika bejött. Hiába állt be csereként a Mainztól szerződtetett Yoshinori Muto, a Newcastle-i középpályások képtelenek voltak megtalálni az utat a Tottenham kapujához. A házigazdáknak szerencséjük sem volt. Rondón a 85. percben kapufát lőtt, majd a mérkőzés végén Yedlin is megsérült, már akkor, amikor Rafa Benítez mindhárom cserelehetőségét kihasználta.

PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Newcastle–Tottenham 1–2 (Joselu 11., ill. Vertonghen 8., Alli 18.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Manchester United–Leicester City 2–1 (Pogba 3. – 11-esből, Shaw 83., ill. Vardy 92.)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK

16.00: AFC Bournemouth–Cardiff City
16.00: Fulham–Crystal Palace
16.00: Huddersfield Town–Chelsea (Tv: Spíler1)
16.00: Watford–Brighton & Hove Albion
18.30: Wolverhampton Wanderers–Everton (Tv: Spíler1)
14.30: Liverpool–West Ham United (Tv: Spíler1)
14.30: Southampton–Burnley
17.00: Arsenal–Manchester City (Tv: Spíler1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik