PL: a „szarkák” elrabolták a 3 pontot a Tottenham otthonából

Vágólapra másolva!
2019.08.25. 19:28
null
A Tottenham nagy meglepetésre kikapott a Newcastle Unitedtől (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójában a Newcastle United nagy meglepetésre legyőzte idegenben a Tottenhamet.

A két csapat előző négy meccsét egyaránt a londoniak nyerték meg, akik két forduló után négy ponttal álltak, míg a „szarkák” két zakóval kezdték az idényt. Az otthon a PL-ben a legutóbbi tíz meccsükből csak egyet elveszítő Tottenham ennek megfelelően alaposan bekezdett, a meccs elején kis túlzással az is ünnepszámba ment a vendégeknél, ha birtokolták egyáltalán a labdát (84:16 volt az arány!).

Az első negyedóra után kissé kijjebb merészkedtek a vendégek, akik a 27. percben meglepetésre a vezetést is megszerezték: Christian Atsu centerezése teljesen üresen találta meg Joelintont, aki előbb átvette, majd ballal a jobb alsóba passzolta a labdát (0–1).

A mérkőzés egyetlen gólja


A Hoffenheimtől szerződtetett támadó Kenedy és Cacapa után a harmadik brazil labdarúgó, aki PL-gólt szerzett a Newcastle Unitedben.

A második félidőt is nagy elánnal kezdte a BL-szereplő, de a Newcastle átvészelte a nehéz időszakot, és azt is, hogy Harry Kane-t a végjátékban gyakorlatilag felborították a büntetőterületen belül (a videózás után is néma maradt a síp), sőt az angol válogatott támadó még a 94. percben is egyenlíthetett volna, de a Spursnek ezen a napon – a 79.8 százalékos labdabirtoklás ellenére – semmi sem jött össze.

Ezért nem járt büntető a Spursnek


Az Európa-liga csoportköréért küzdő Wolverhampton sem kezdett jól, a Burnley az első negyedóra végéhez közeledve Ashley Barnes távoli lövésével szerzett vezetést (0–1). Amikor már úgy tűnt, hogy itt is meglepő hazai vereség születik, jött Raúl Jiménez, és a 97. percben büntetőből pontot mentett (1–1).

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Manchester City
1–3 (H. Wilson 45+3., ill. Agüero 15., 64., Sterling 43.)
Tottenham Hotspur–Newcastle United 0–1 (Joelinton 27.)
Wolverhampton Wanderers–Burnley 1–1 (Raúl Jiménez 97. – 11-esből, ill. Barnes 13.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 3 3 9–3 +6 9
2. Manchester City 3 2 1 10–3 +7 7
3. Arsenal 3 2 1 4–4 0 6
4. Leicester City 3 1 2 3–2 +1 5
5. Manchester United 3 1 1 1 6–3 +3 4
6. Burnley 3 1 1 1 5–3 +2 4
7. Tottenham 3 1 1 1 5–4 +1 4
8. Brighton & Hove Albion 3 1 1 1 4–3 +1 4
9. Sheffield United 3 1 1 1 3–3 0 4
10. Crystal Palace 3 1 1 1 2–2 0 4
11. AFC Bournemouth 3 1 1 1 4–5 –1 4
12. Everton 3 1 1 1 1–2 –1 4
13. West Ham United 3 1 1 1 4–7 –3 4
13. Chelsea 3 1 1 1 4–7 –3 4
15. Wolverhampton 3 3 2–2 0 3
16. Aston Villa 3 1 2 4–5 –1 3
17. Norwich City 3 1 2 6–8 –2 3
18. Southampton 3 1 2 3–5 –2 3
19. Newcastle 3 1 2 2–4 –2 3
20. Watford 3 3 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik