PL: a tovább menetelő Pool négyet vágott a Sotonnak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 18:01
null
Szalah és a Liverpool megállíthatatlan ebben az idényben (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Premier League) 25. fordulójában a Liverpool 4–0-ra legyőzte a Southamptont. A Watford–Everton és a West Ham United–Brighton gólokban gazdag és fordulatos meccset hozott, míg a Bournemouth és a Sheffield United is szoros találkozón gyűjtötte be a három pontot.



Nem indult egyszerűen a Southampton elleni mérkőzés a Liverpool számára. A „szentek” a találkozó elején többször is eljutottak a hazaiak kapujához, ám a helyzeteket nem sikerült góllal befejezniük. A nézők egy érdekes jelenetnek is szemtanúi lehettek az első félidőben: Andrew Robertson a tizenhatoson belül hazagurította a labdát Alissonnak, aki reflexből megfogta a labdát, ezt azonban a játékvezető nem minősítette hazaadásnak. Ezt követően mindkét csapatnak voltak lehetőségei a gólszerzésre – előbb Virgil van Dijk próbált sarokkal túljárni McCarthy eszén, majd az exliverpooli Danny Ings került helyzetbe, lövését azonban blokkolták.

A második játékrészben már jobban ment a hazaiaknak. A 47. percben Roberto Firmino lekészítette a labdát Alex Oxlade-Chamberlainnek, aki befelé indult, majd nagyon okosan visszalőtt a rövid oldalra (1–0). Csupán 13 perccel később ismét Firmino gurított vissza, ezúttal Jordan Hendersonnak, aki nem tétovázott, magabiztosan lőtt a kapuba tíz méterről. Az éllovas ezt követően sem állt le, a 72. percben Mohamed Szalah zárta le a meccset – Henderson adott pazar labdát az egyiptomi klasszisnak, aki higgadtan pöckölt a kapus mellett a hálóba. Az utolsó percben Szalah szerencsés körülmények között ismét betalált, kialakítva a 4–0-s végeredményt.

A Liverpool, bár álmosan kezdett, továbbra is megállíthatatlannak tűnik, 25 bajnokiból 24-szer győzött, és csupán egyszer játszott döntetlent, 73 pontjával szinte már bajnoknak tekinthető.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Fordulatos meccset hozott a Watford és az Everton összecsapása – a „méhek” a 42. percben már 2–0-ra is vezettek, ám ekkor jött a „liverpooli kékek” belső védője, Yerri Mina. A kolumbiai játékos három perc alatt két gólt szerzett két szöglet után, így még az első félidőben 2–2-re mentette az állást. Az Everton emberhátrányba került a második félidőben, ám a 90. percben Theo Walcott góljával megnyerte a meccset.

A West Ham gólokban gazdag, 3–3-as döntetlent vívott a Brightonnal. A londoniaknál Robert Snodgrass nagyszerűen játszott, két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott. Hiába vezettek két góllal a „kalapácsosok”, a Brightonnak sikerült visszajönni, és kiegyenlíteni.

A Bournemouth 2–1-re nyert az Aston Villa ellen, míg a Sheffield United 1–0-ra győzte le a Crystal Palace-t Vicente Guaita bohózatba illő öngóljával. A Newcastle és a Norwich nem bírt egymással, az összecsapás 0–0-s döntetlennel ért véget.

ANGOL PREMIER LEAGUE
25. FORDULÓ
Leicester–Chelsea 2–2 (Barnes 54., Chilwell 64., ill. Rüdiger 46., 71.)

Bournemouth–Aston Villa 2–1 (Billing 37., Ake 44., ill. Samata 70.)
Crystal Palace–Sheffield United 0–1 (Guaita 58. – öngól)
Liverpool–Southampton 4–0 (Oxlade-Chamberlain 47., Henderson 60., Szalah 72., 90.)
Newcastle–Norwich 0–0
Watford–Everton 2–3 (Masina 10., Pereyra 42., ill. Mina 45+1., 45+4., Walcott 90.)
West Ham–Brighton 3–3 (Diop 30., Snodgrass 45., 57., ill. Ogbonna 47. – öngól, Gross 75., Murray 79.)
Manchester United–Wolverhampton 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 25 24 1 60–15 +45 73
2. Manchester City 24 16 3 5 65–27 +38 51
3. Leicester City 25 15 4 6 54–26 +28 49
4. Chelsea 25 12 5 8 43–34 +9 41
5. Sheffield United 25 9 9 7 26–24 +2 36
6. Manchester United 25 9 8 8 36–29 +7 35
7. Wolverhampton 25 8 11 6 35–32 +3 35
8. Tottenham 24 9 7 8 38–32 +6 34
9. Everton 25 9 6 10 31–37 –6 33
10. Newcastle 25 8 7 10 24–36 –12 31
11. Southampton 25 9 4 12 31–46 –15 31
12. Arsenal 24 6 12 6 32–34 –2 30
13. Crystal Palace 25 7 9 9 22–29 –7 30
14. Burnley 24 9 3 12 29–38 –9 30
15. Brighton & Hove Albion 25 6 8 11 30–37 –7 26
16. Bournemouth 25 7 5 13 25–38 –13 26
17. Aston Villa 25 7 4 14 32–47 –15 25
18. West Ham 25 6 6 13 30–43 –13 24
19. Watford 25 5 8 12 23–39 –16 23
20. Norwich City 25 4 6 15 24–47 –23 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik