PL: a Man. City és a Spurs is simán nyert; ötnél jár az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.29. 17:57
null
Nem hibázott a címvédő Manchester City (Fotó: AFP)
A Manchester City a Brightont, a Tottenham pedig a Huddersfieldet győzte le az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában. Az Arsenal három perc alatt döntötte el a Watford elleni találkozót.

A címvédő Manchester Citynek 29 perc kellett, hogy feltörje a Brighton védelmét, ekkor Raheem Sterling passzolt közvetlen közelről a vendégek kapujába egy villámgyors kontra végén.

A 65. percben Sergio Agüero három ellenfelén cselezte át magát, megjátszotta Sterlinget, aki okosan visszagurította a labdát a középen érkező argentin csapattársának, Agüero pedig kilenc méterről a bal alsóba lőtt (2–0).


Agüero az
az Etihad Stadionban játszott előző 11 bajnokiján 15 gólt szerzett, emellett kiosztott három asszisztot is.

A folytatásban az eredmény már nem változott – a Manchester City 2–0-ra győzött, s átvette a vezetést a tabellán, igaz, a még mindig százszázalékos Liverpool a Chelsea ellen visszaelőzheti Pep Guardiola gárdáját.

A Tottenham Harry Kane duplájával már 34 perc után kettővel vezetett Huddersfieldben – Mauricio Pochettino együttese a hármas sípszóig meg is tartotta az előnyét, és 2–0-re diadalmaskodott.

Az Arsenal nagy mezőnyfölényben játszott a Watford ellen, ám helyzetet alig tudott kialakítani. A 15. percben Alexandre Lacazette megszerezhette volna a vezetést az „ágyúsoknak”, de a francia támadó óriási lehetőséget puskázott el.

A 81. percben aztán megtört a jég, még ha ehhez Craig Cathcart öngólja kellett is, aki Alex Iwobi beadásánál hiába védekezett szorosan Lacazette-en, a lábáról a saját kapujába pattant a labda.

Két perccel később Mesut Özil eldöntötte a három pont sorsát. Az Arsenal ha nem is szép játékkal, de 2–0-ra nyert a Watford ellen, Unai Emery együttese sorozatban az ötödik sikerét könyvelhette el a bajnokságban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 7. FORDULÓ

Chelsea–Liverpool 1–1 (Hazard 25., ill. Sturridge 89.)
Arsenal–Watford 2–0
(Cathcart 81. – öngól, Özil 83.)

Everton–Fulham 3–0 (G. Sigurdsson 56., 89., Cenk Tosun 66.)
Huddersfield Town–Tottenham Hotspur 0–2 (Kane 25., 34. – a másodikat 11-esből)
Manchester City–Brighton & Hove Albion 2–0 (Sterling 29., Agüero 65.)
Newcastle United–Leicester City 0–2 (Vardy 30. –11-esből, Maguire 73.)
Wolverhampton Wanderers–Southampton 2–0 (Cavaleiro 79., Jonny 87.)
West Ham United–Manchester United 3–1 (Felipe Anderson 5., Lindelöf 43. öngól, Arnautovic 74., ill. Rahsford 71.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 7 6 1 21–3 +18 19
2. Liverpool 7 6 1 15–3 +12 19
3. Chelsea 7 5 2 15–5 +10 17
4. Tottenham 7 5 2 14–7 +7 15
5. Arsenal 7 5 2 14–9 +5 15
6. Watford 7 4 1 2 11–8 +3 13
7. Leicester City 7 4 3 13–10 +3 12
8. Wolverhampton 7 3 3 1 8–6 +2 12
9. Bournemouth 6 3 1 2 10–11 –1 10
10. Manchester United 7 3 1 3 10–12 –2 10
11. Everton 7 2 3 2 11–11 0 9
12. Crystal Palace 6 2 1 3 4–6 –2 7
13. West Ham 7 2 1 4 8–12 –4 7
14. Brighton & Hove Albion 7 1 2 4 8–13 –5 5
15. Southampton 7 1 2 4 6–11 –5 5
16. Fulham 7 1 2 4 8–16 –8 5
17. Burnley 6 1 1 4 7–10 –3 4
18. Newcastle 7 2 5 4–10 –6 2
19. Cardiff City 6 2 4 3–14 –11 2
20. Huddersfield Town 7 2 5 3–16 –13 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik